Szobák a villában

Minden olyan gyorsan történt csak kapott egy üzenetet és már ment is. Kaptam egy puszit az arcomra és már rohant is. Meglepődött arccal mondtam- Szia...-hát nem így gondoltam a reggelt, de legalább aludhatok egész nap. Ledőltem az ágyra és Caroline szavain gondolkozva elnyomott az álom...

Nem tudom, mennyit aludhattam, de az biztos, hogy jó sokat. Az alkohol az egész testemet legyűrte, az elmémmel együtt. Így az is csak későn jutott el a tudatomig, hogy valaki szólongat. Távoli hang volt, így nem is figyeltem rá. Tovább aludtam, de néhány percen belül ugyanaz a hang közelebbről szólított, és most már értelme is volt a beszédének. Lassan kinyitottam a szemem, és megláttam egy fiú arcát. Kutattam az emlékezetemben, és hirtelen bevillant a tegnap este. Mármint egy része. A végét mintha levágták volna. Ekkor éreztem meg a fejembe hasító fájdalmat. Most már minden világos. Ittam, nem is keveset, ezért nem emlékszem a tegnap este egy részére.
- Jó reggelt. - szólaltam meg nehezen. Hunyorogtam még egy kicsit, majd felültem.
- Ohh, köszi. - mondtam, amikor a kezembe adta a kávét. Lassan belekortyoltam. Elég forró volt, de most erre van szükségem.
- Igen, köszi. És igen, jól vagyok. Csak kicsit fáj a fejem. - mondtam kuncogva. - Neked nem? Te is elég sokat ihattál... Gondolom. - tettem hozzá, mivel nem nagyon emlékeztem.
- Mit reggelizünk? - kérdeztem egy mosollyal. Reggel mindig jó kedvem van. Általában azért, mert egy degenerált sem rontotta még el a napomat. Remélem nem is fogja.
Ekkor azonban pittyegni kezdett a telefonom. SMS. A kijelzőre néztem, és szinte meg se lepődtem. Szinte mindig megtalálja a tökéletes időpontot.
- Ne haragudj, de most mennem kell. - mondtam, és kikeltem az ágyból. Magamra kaptam a ruhámat és a cipőmet. Egy gyors puszit adtam az arcára, és már mentem is.

/folyt. Sportpálya/

Megérkeztem haza Alyson kávéjával. Kiszálltam a kocsiból és bementem a házba. Alyson vajon fel kelt már? Elkezdtem felkiabálni az emeletre- Alyson? Jó reggelt! Hoztam kávét!- bementem a konyhába, mert a kávé már kihűlt. Be raktam a mikróba és megmelegítettem. Felmentem a szobámba és láttam, hogy Aly még mindig aludt. Megpróbáltam felkelteni- Aly! Jó reggelt! Aly, Aly!- kinyitotta a szemét - Nézd hoztam kávét! Kérsz reggelit?-mosolyogtam rá. Elégé másnapos lehet gondolom én. -Jól vagy? - kérdeztem tőle.

-Hát én végeztem és te?-de jó most már össze vissza beszélek is ehhez még innom kell valami erőset. Össze szedtem a tányérokat és elraktam a pizzát.-Na akkor mehetünk koktélozni és milyet kérsz rengeteget tudok vigyorogtam.



/folyt.bárpult/

- Hát ez van. Kicsi a gyomrom. Ezért nem bírom olyan jól a piát sem. Nagyon könnyen elszállok. - mondtam nevetve, majd belekortyoltam a whisky-be. Elég erős volt nekem, de most nem fogom égetni magam azzal, hogy nem iszok. Amúgy is, most jó lett volna részegnek lenni.
- Hmm... legyen a koktél előbb, aztán a bálterem. - mondtam vigyorogva.

Csak néztem, hogy a lány ki veszi a kezemből a kést és levág egy kis darabot-Na ne ez komoly ??? Jó, hogy élsz még ilyen kevés kajától!- és felemeltem a Whyskys üveget és öntöttem magamnak. -Kaja után hova szeretnél menni igyunk koktél vagy a bál terembe? Sok helység van ebbe a házba.-mosolyogtam.

Letettem a pizzát a tányérra, majd levettem a kesztyűt. Eközben Tyler fel is vágta a pizzát, és megkérdezte, hogy melyiket kérem.
- Nekem teljesen mindegy. Ennyit amúgy sem fogok tudni megenni... - mondtam a két fél pizzára nézve. Az egyik félnek talán a harmadát, ha képes vagyok lenyelni.
- Nem vagyok valami jóétvágyú. - mondtam mosolyogva.
- Szóval nekem ennyi is elég. - mondtam, és kivettem a kezéből a kést, majd levágtam egy kis darabot.

Vártam, hogy megcsókoljam, de nem mertem. Úristen ,hogy ennyire hülye....de kész a pizza hurrá! Gyors elmosolyodtam és elővettem egy nagy tányért-Erre tedd!-isteni illata volt - Farkas éhes vagyok!- gyors elővettem a villát , a kést ,2 tányért meg a szalvétát-Hát jó étvágyat! - szépen felvágtam a pizzát és udvariasan megkérdeztem -Melyiket kéred?-

- Hát, igen. Ilyennek születtem. - mondtam nagyon szerényen, majd újra elvigyorodtam.
- Nem még nem mondtad, de köszönöm. - azt már nem tettem hozzá, hogy mások már mondták, nem is kevésszer. Az valószínűleg elrontotta volna a hangulatot, és most nem akartam elővenni az egoista oldalamat.
- Na, kész is van! - mondtam, majd kinyitottam a sütő ajtaját. A pizza tetején a sajt már aranybarnára sült, így tudtam, hogy készen van. Felvettem a kesztyűt, és kivettem a pizzát.
- Van valami tálcád? - kérdeztem a kezemben a gőzölgő pizzával. Valahova mégis le kellett tenni.

-Óhhh...nálad tényleg minden tökéletes csak a pizzára ragadt papírok nem-nevetve közelebb hajoltam felé-Mondtam már hogy nagyon szép vagy?főleg pizza sütés közben.-és kedvesen mosolyogtam rá a szívem hevesebben vert, mint valaha nem,mertem megcsókolni, de nem tudtam miért. A többi lánynál már rég a szobám ajtaja előtt voltunk már, de ő más. Ő nem a többi.

- Ne! - mondtam, de már belenyúlt a sütőbe. Jesszusom, ennyit érteni a főzéshez. Nevetve odasétáltam a sütőhöz, és belenéztem.
- Semmi baja a pizzának. - mondtam, majd megfogtam a főzőkesztyűt, és benyúltam a pizzáért.
- Ez a ludas! - mondtam a pizza oldalára ragadt, égett papírra mutatva.
- Nem igaz, hogy ma már papírt raknak a mirelit pizzára. Ezért szeretem én magamnak csinálni. - mondtam, majd letéptem a papírt, és visszaraktam a pizzát.
- Pár perc és kész lesz. - mosolyogtam Tyler-re.

Én is fel emeltem a poharat és egy kacér mosollyal mondtam-Találkozásunkra!- hangosan koccantak a poharak. Bele kortyoltam a poharamba és ahogy lenyeltem éreztem valami éget büdös szagot és felkiáltotam- A PIZZA!!!!!!-nem tudtam mit csináljak így gyors kinyitottam az ajtót és kivette a pizzát és hirtelen ledobtam az asztalra.- Auhh....megégette a kezemet!-nem tudtam mit csinálni így Alysonra meredtem arra a kér gyönyörű szempárra és vártam, hogy segítsen.

- A Waldorf-ok nem leírás alapján készítik a kajákat, ezért olyan jók. Ami azon van, az marhaság. - mondtam vigyorogva. Ez valóban így volt, bár jelen esetben épp nem, de ezt neki nem kell tudnia.
- Jöhet a whisky. Ne nézz kislánynak. - mondtam vigyorogva, majd amikor nekem is töltött, kivettem a kezéből a poharat.
- A találkozásunkra! - emeltem a poharat az égbe vigyorogva.

Látom, hogy elcsavarja a gombot 250 fokra ki vettem a szemétből a csomagolást és elolvastam a hátúját halkan meg szólaltam -ez azt írja, hogy 180 fokon 15 percig sütni, lehet, hogy a Waldorfok nem is annyira tökéletesek?-elkezdtem nevetni, majd a hűtőből kivettem a Whyskyt - Kérsz?-kérdeztem mosolyogva -Vagy csak colát a boszinak?-megint felnevettem. Magamnak ki öntöttem egy kristály pohárba amit a fölső szekrényből vettem ki. A szekrényt nyitva hagytam a lány válaszára várva.

- Nem, nem kell. A sütőben megolvasd. - mondtam vigyorogva, majd amikor meghallottam a megjegyzését, újra felnevettem.
- Nem mindenben, de nagyon sok mindenben jók vagyunk. - mondtam még mindig vigyorogva.
- Jó lesz a gombás. - mondtam, majd kivettem a kezéből. Letettem a pultra, és elkezdtem kibontani, majd a csomagolást kidobtam a szemétbe. A pizzát bevágtam az egyik sütőbe, és bekapcsoltam. Nem tudtam, pontosan hány fokon kell sütni, szóval találomra elcsavartam a gombot. Előbb-utóbb csak megsül.

-Hát íme a Lockwood villa belűről-mosolyogtam-És akkor nem kell kiolvasztani vagy ilyesmi ??-meglepődött arccal néztem rá pedig tényleg úgy emlékszem -Szóval a Waldorf család mindenben kiváló? Ja és a konyha erre van. Beértünk egy hatalmas amerikai konyhába középen egy szigettel rengeteg sütővel és olyan tiszta minden mint a patikában.Oda mentem a hűtőhöz és kivettem a pizzát-Itt is van! Szereted a gombásat, mert ha nem van sonkás is meg kukoricás melyik legyen?-

Tyler hirtelen magabiztossága meglepte Masont, bár tudta, hogy valószínűleg pont az ellenkezője játszódik le benne.
- Ha csak nem tartasz pár köteg láncot a szobádban...felesleges. - mosolyodott el Mason a mondatán, ám rájött, hogy ezzel a félresikerült poénnal csak megijesztette Tylert, mintsem megnyugtatta.
- Nyugodj meg, ott leszek én is. - mondta magát is meglepő őszinteséggel, és egy férfias ölelés kíséretében nyugtázta szavai komolyságát. Megveregette Tyler hátát és kiválva az ölelésből elindult az ajtó felé, majd intett a másiknak, hogy kövesse.
- Mondjuk az egészben maradt piás üvegeket hozhatod. Azt hiszem szükség lesz rájuk. - enyhítette kissé a hangulatos, majd kilépett a házból.

BEFEJEZETT

Tyler figyelte, ahogy Mason meghúzza az üveget, majd szó nélkül kikapta a kezéből, és ő is meghúzta. Az alkohol jótékony hatással bírt a szervezetére, de tudta, hogy nem sokáig nyomja el a feszültségét. De pár óra kábaság, ilyen időkben bárkinek jól jönne.
- Nem kell szólnom neki. Hidegen hagyja, hogy hol éjszakázom - mondta Masonnek, majd visszaadta neki az üveget, és felállt. - Összeszedjek pár cuccot? - kérdezte, majd lépett egyet hátra, hogy ha a válasz igen, rögtön indulhasson az emeletre.
Még mindig fogalma sem volt, hogy mibe vágja...vágta a fejszéjét, de nem akart félni az ismeretlentől...Mégis minden porcikája remegett a jövőtől.

- Ma lesz Tyler. A telihold ma lesz. Ezért sem várhattam a dolgok tisztázásával. Nos ahhoz, hogy ne bánt senkit, kell pár óvintézkedést ejtenünk. - mondta Mason olyan komolyan amennyire csak lehetett, hiszen nem hagyhatta, hogy Tyler elkalandozzon, és viccként fogja föl ezt az egészet.
- Szólj édesanyádnak, hogy ma este nem alszol itthon. - jelentette a férfi ellentmondást nem tűrően, majd nem törődve az illemmel, felemeltem egy, még épségben a földön fekvő piás üveget, és egy jó nagyot nyeltem belőle.

Tyler próbálta feldolgozni mindazt amit hallott, de nem ment olyan könnyedén, mint akarta... Hisz, most tudta meg, hogy vérfarkas, ráadásul azt is, hogy az átok kiváltása nem holmi új szuper erőt jelentett a számára, hanem kínkeserves átalakulást.
- Képtelen vagyok elhinni - mondta megrökönyödötten, pedig tudta, hogy amit Mason mondott, az igaz. Érezte... érezte mindazt, ami azzá tette, amivé vált. Egy szörnnyé. - Mikor lesz telihold? - nézett kérdőn nagybátyjára, és felkészült a legrosszabbra, de talán még az is kevés volt ahhoz, amit már régóta érzett. Tudta, hogy a testében tomboló feszültség kiteljesedett, ami egyenlő volt azzal, hogy a telihold...

- Igazi magyarázatot nem találsz, ez családi örökség. persze vannak olyanok, mint például apád is akik sosem teljesítik be az átkot, meg ott vagyunk mi, akiknek együtt kell ezzel élniük. - adtam magyarázatot Tyler kérdésére, majd úgy éreztem jobb ha rátérek az ezzel az állapottal együtt járó nehézségekre. Ugyanis így teliholdhoz közeledve, Tyler-nek muszáj szembesülnie vele.
- Ugyan a gyors gyógyulás képessége megvan mi sem vagyunk hallhatatlanok. Ez tévhit. A teliholdkor való átváltozás..nos az már nagyon is igaz. Azonban ez korántsem egy olyan gyors lefolyású folyamat mint a filmekben, lassú és hihetetlenül fájdalmas. Az első átváltozás után ugyan egyre gyorsabb és gyorsabb lesz, azonban még nem hallottam olyanról aki két óránál kevesebbet szenvedett volna, és ő sem éppen a legújabbak közül való volt. - közöltem a tényeket a másikkal, és arckifejezése felidézte bennem azokat az érzéseket, amiket én az ő állapotában éreztem.

Tyler némán hallgatta Mason történetét, és fel sem tudta fogni, hogy ez hogy történhetett meg vele. Vagy, hogy egyáltalán miért létezik az a dolog, amivé ő maga is vált.
- Vérfarkas? - kérdezte hitetlenül Masontől, és még mindig nem akart hinni a fülének. - Hogy lehetnék én vérfarkas? Hogy lehetsz te az? - nézett értetlenül nagybátyjára, majd beletúrt a hajába, és ismét összefonta az ujjait, míg a térdein könyökölt.
Vérfarkasokkal eddig csak filmekben találkozott. Vadállatok akik telihold idejekor új testet öltenek, egy vérengző fenevad testébe költöznek, és legyilkolnak mindenkit, akik az útjukba kerülnek. Tyler tudta, hogyha ez a valóságban is így van, inkább hal meg, mintsem bántson ártatlan embereket.

Mason rájött, hogy csak úgy mint anno neki, Tylernek is némi megértésre és szeretetre van szüksége, így engedve rideg modorából leült a másik mellé, és úgy kezdett bele saját sztorijába.
- Velem úgy egy éve történt. A legjobb barátom azt hitte lefekszem a nőjével, ami önmagában nevetséges hiszen már akkor is a mostani barátnőmmel voltam, és nekem támadt, mire én védekeztem, ellöktem az aszfalton, majd mire feleszméltem abból mit tettem holtan feküdt előttem. Nehéz volt túljutni ezen, feldolgozni azt amit tettem, ám ott volt mellettem Kathy és átsegített mindezen, majd minden, a vérfarkas léttel járó gyötrelmes lépéseken. Mert Tyler, tudom, hogy ijesztően hangzik, de fel kell készülnöd, hogy ez koránt sem lesz fájdalommentes. nekem sokat segített, hogy volt valaki mellettem, és remélem, hogy te is elfogadod az én segítségemet. - mondtam a férfi őszintén, és remélte, hogy valamelyest Tyler képes lesz ha nem is teljesen, de részben feldolgozni az információkat.

Tlyer hitetlenül bámult Masonre, és legszívesebben kirohant volna a világból. Egy percre nem tudta eldönteni, hogy nagybátyja megőrült, drogozik, esetleg csak kései Április elsejét tart.
- Mégis mi a jó fenéről beszélsz? - kérdezte cinikus hangon. - Vérfarkasok nem léteznek! - mondta határozottan, bár ahhoz képest, hogy nem beszélt a "problémáiról", Mason pontosan tudta, hogy min megy most át. - És milyen átok? - amint kimondta, eszébe jutottak Brenda utolsó szavai. Ő is valami átkot emlegetett, de akkor még fogalma sem volt, hogy mit jelenthet. Na... nem mintha most lett volna.
Tyler pár percig néma csendben ült a kanapén, majd arcát a tenyerébe temetve fújta ki a levegőt, és nézett elkeseredetten nagybátyjára.
- Volt egy buli...nem olyan régen. Egy lány feljött a szobámba és utána... minden olyan gyorsan történt - Tyler maga sem tudta, hogy miért meséli el ezt most Masonnek, de jobbnak látta őszintének lenni, talán tud rajta segíteni. - Felállt az ablakpárkányra... próbáltam őt megmenteni de... mikor elkaptam, pár másodpercre rá kicsúszott a kezemből és... meghalt - összetörten pislogott Masonre, és remélte, hogy megértő fülekre talál.