A folyópart

- Az a baj, hogy mindkettőtökkel kell ezt megbeszélnem.- mondtam továbbra is szomorkásan, még életemben nem akartam kettészakadni, de most pontosan ezt éreztem, két felé szakadok, mind két lány irányába húz egy vonzás, és egy igen erős.
-Szerintem későre jár, elkisérlek hazáig!- mondtam. Majd elindultam abba az irányba amerre láttam a város fényeit. A buszmegállóba vettem az irányt, és fel is szálltunk az első buszra. senki nem volt már rajta, csak egy hajléktalan aludt az első ülésen.
-Jenny, nekem fontos vagy, de Bonnie is, muszáj, hogy beszéljek vele.- mondtam bocsánatkéröen. Már meg is érkezett a busz, csak egy megállót mentünk, és le is szálltunk. Elindultunk, a házak mellett, egy lélek sem volt az utcán. Csak mi ketten, ez akár romantikus is lehetett volna, de ma nem volt...
Megálltunk a kapujuk elött, és egy puszit nyomtam az arcára.
-Felhívlak holnap!- mondtam, kedvesen, majd lassan elindultam hazafelé.
//BEFELEZETT//

Teljesen sötét lett, alig lehetett látni valamit. Csak ültünk a folyóparton és vártuk egymás válaszát. Nem volt egy felhőtlen beszélgetés.
- Nem szeretnélek elfelejteni, ami megtörtént az megtörtént. - mondtam és közben bámultam magam elé. Amit mondott azon elgondolkoztam. Mind egy mi lesz, mid egy mi fog történni, valakinek a szíve össze fog törni és valaki meg fog bántódni.
- Ezt nem tudhatod biztosan, sőt, biztos szeret nézd, ahogy te is szereted.- mondtam és közben felálltam, majd megfogtam a kezét és felhúztam őt is. - Gyere, sétáljunk közben.- mondtam és elindultam a part mentén.
- Szeretem neked Bonnie-val kéne leülnöd beszélgetni, nem?- kérdeztem és egy biztató mosolyt küldtem felé.

A hajók szinte teljesen elúsztak, a vak sötétben ültünk egymással szemben. Olyan csend volt, hogy ha nem hallom Jennyi szívverését, azt hihettem volna, hogy elment. Az övé szinte majdnem a normális kerékvágásban dobogott, de az enyém...
-Mit mondhatnék-motyogtam a gondolataimat- én már mondtam, nem szeretnélek elveszíteni. De ha te el akarsz felejteni tényleg egy mondatod, és elfeljtek mindent. A szivem eggyik fele fog leszakadni- tettem, hozzá, amit nem szerettem volna mondani, bár azt ő is tudja, hgy a szivem másik fele (Bonnie) meg el fog hagyni, amiatt, hogy megcsaltam, még ha meg is bocsájt akkor is a kapcsolatunk az biztos, hogy megromlott, az előzőeket látva.
-Szerintem engem már nem szeret.- mondtam ki azt amit nem lett volna szabad. De olyan halkan, hogy simán megeshet, hogy meg sem hallotta. De nem ebben reménykedtem. Ha elmondtam valakinek, egy barátnak (vagy annál sokkal töbnek) az könnyítene rajtam, de megismételni nem tudnám, az biztos.

Nem pont erre a válaszra számítottam, mivel most a saját kérdésem visszaütött rám. Most nekem kéne döntenem? Arra én képtelen vagyok! Nem szeretek olyan döntéseket hozni, ami kihat más életére is és amiben nem vagyok biztos, hogy mindenki csak nyerhet vele. A mostani helyzet pedig eléggé...bonyolult. Nem akarok senkit se bántani, de most nem csak az én érzéseim a fontosak és az, hogy mit akarok.
- Őszintén szólva...nem tudom.- mondtam lassan a szavakat és közben még mindig gondolkoztam. Hogy keveredtem egyáltalán ilyen helyzetbe? Én sem akartam elfejeteni a délutánt, mert tényleg jól éreztem magam Jason-nel.
- Egyet biztosan tudok, hogy nem akarok senkit sem megbántani.- mondtam- De gondolom erről már lekéstem.- tettem hozzá és szerintem ő is tudta, hogy mire gondolok.
- És te mit akarsz?- kérdeztem és próbáltam a szemébe nézni. Én is ugyanazt a kérdést tettem fel, mint ő nekem.

Gondterheltem szakítottam el a szemem a világító hajókról.
-Jenny most azt szeretném, tudni, hogy te mit akarsz! Nekem fontos a véleményed!- fontosabb mint az enyém, tettem hozzá magamban. Hogy én mit szeretnék, azt még magam sem tudom, nemhogy elmondani valakinek...
Én nem tudok dönteni, ilyenkor ruházom át valaki másra a döntést.
-Azt biztosan el tudom mondani, hogy én nem szeretném élefelejteni, ezt a délutánt.- motyogtam, úgy mintha egy nagy titkot árultam volna el. Pedig ezt már rég tudtára adtam, csak nem ilyen nyiltan, kisebb kerülőutakon.
Erőssen megpróbáltam ránézni, de egyszerűen nem ment,csak az arca körvonalait láttam.

Elmosolyodtam azon amit mondott, majd ismét közel hajolt hozzám. Egy kósza tincsemet a fülem mögé helyzete, majd eltávolodott. Ezen majdnem elmosolyodtam, mert kicsit viccesnek találtam, ahogy próbálja magát türtőztetni. Ritkán vagyok ilyen hatással bárkire is, így tetszett is a helyzet, de nem éltem vissza vele, mert tudtam, hogy egy meggondolkodtat cselekedetemmel embereknek árthatok, ráadásul olyan embernek is, akit sohasem bántanék meg szándékosan.
Jsaon felállt és a kettétört gyertya egyikét adta a kezembe és épp jókor, mert szinte már teljesen ránk sötétedett. A folyó felé sétált és a gyertyát egy faágra illesztette és a vízbe rakta, így ott úszott mint egy kicsinyke kis hajó. Én is követem így én is a vízre helyeztem.
- Milyen szépek.-mondtam egyszerűen.Nagyon szépen mutattak, ahogy a vízen a két világító pont ment a sodrással.
- És hogyan tovább?- tettem fel a kérdést, amit mögött minden állt. Most akkor vajon úgy teszünk majd mintha nem is történt volna semmi, vagy hogyan lesz. Néztem rá és közben vártam a választ, hogy vajon mit fog erre mondani.

"Semmi extrát nem tudok csak egy lány vagyok"- jaj ne már, mi az, hogy semmi extra, csak nézzen magára!!!
-Nagyon is különleges vagy!- húzódtam közelebb hozzá és félretoltam, majd a füle mögé tűrtem egy kilógó hajtincsét. Már megint azokat a fűcsomókat tépkedte. Már megint egy fájdalmas közelség, de én türtőztetem magam. Majd messzebb húzódtam, és én is a füvet birizgáltam. A nap mér majden teljesen lement közben. A hejzet egyre kínosabbá kezdett válni. Valamit muszály, hogy csináljak, mert azt hiszem megőrülök. A gyertyát, amit nem rég meggyujtottam, az most a füvön, hevert, teljesen kialudt, odamentem mellé, és felkaptam. Hirtelen kettétörtem, és kiszedtem a kanóc végét mindkét gyertya végéröl, majd fogtam egy-egy nagyobb faágat és rájukraktam őket. Majd meggyujtottam egyet és a faágakra egy-egy csepp viaszt cseppentettem, így egyszerűen ráragasztottam a két kis gyertyát, majd mindkettőt megyujtottam. A folyamat végére teljesen lement a nap. A félhomályban a két gyertyára irányult a tekintetem. Az eggyiket Jennynek adtam a másikat meg magamhoz vettem majd szó nélkül elindultam a patak felé.
Reméltem, hogy Jenny követi a példámat, ezért még pár bíztató szót is hozzátettem:
-Na gyere! Ez jól fog kinézni!- bíztattam. Majd letérdeltema folyó partjára és ráeresztettema kis faágat. Aranyosan úszkállt a víz felszínén. Láttam a vízben Jenny tükörképét, ahogy ő is a vízfelé hajol, és bedobja a "kishajót". A két kis gyertya nagyon vidáman úszkálltak, mosolyogva néztem a kis fénypöttyöket. Ez tisztára olyan mintha két csillag lenne a vizen.
Ránéztem Jennyre, hogy neki, hogy tetszik, mi a véleménye.

- Csak gyakorlás kérdése.- mondtam egy aprócska mosoly kíséretében. Nem tartottam magam sohasem kiemelkedően jónak, hiszen még van mit tanulnom, de egyenlőre nem szeretném magam jobban beleásni a témába.
- Ha kellően koncentrálsz biztos neked is menni fog.- mondtam biztatóan neki. A koncentrálás mindennek az alapja, teljesen máshol kalandozva, nem lehet semmit sem rendesen csinálni.
- Semmi extrát nem tudok, csak egy átlagos lány vagyok némi varázserővel.- válaszoltam egyszerűen. Ez volt az én felfogásom. Így tudtam az elején is elviselni a dolgokat, mert hiszen ugyan az a személy maradtam mint aki volt.
Tudtam, legalább is gondoltam, hogy ez a varázslás csak egy témaelterelés,de belementem a "játékba". Ennél nagyobb zűr már úgysem lesz.
- Huh.- fogtam magam és visszaültem a fűre. Kicsit fáradt voltam, mert mostanában sokat varázsolta. Többet kell majd pihennem.

Elkaptama gyertyát, és megszorítottam, majd egy könnyed kézmozdulattal egy kis láng is lobbant a teteén.
-Huh, te mennyivel jobb vagy nálam!-kiáltottam szinte fel örömömben, majd közelebb hajoltam hozzá és hozzátettem, suttogva- Asszem majd megkérem, hogy korrepetálj.
-Milyen elképesztő dolgokat tudsz még?? Mert én csak egy fél éve tudok az úgymond varázslás tudományárol. Pont ezért nem megy semmi.- mondtam egy kicsit szomorkásan. De tényleg ciki, hogy már mindenki házakat robbant fel, irányítja mások gondolatát, de én alig tudok kis nyanvatt varázslatokat. Furcsa Bonnieval soha nem varázsoltunk. Csak Scarlettel varázsoltam együtt és abbol is egy kisebb veszekedés kerekedett.
Nem tudom mikor térhatnénk vissza a valódi témára amiről igazából kéne, hogy beszéljünk. Most marad a varázslás, aztán a családja-tervezgettem magamban, amíg a választ vártam, amire amúgy kiváncsi lettem volna, ha nem sokkal fontosabb dolgokat kellene megbeszélnünk.

Nem nagyon feszegettük ezt a témát, pedig engem érdekelt, hogy most mi lesz, hogyan tovább, egyáltalán mire számíthatok. De nem erőltettem. A téma az a varázslás felé indult el és ezen a fonalon haladtunk végig. Amit mondott varázslatot még nem próbáltam ki, de már olvastam valahol.
- Hát mindjárt kiderül.- mondtam és felálltam a part mellől. Szembefordul az egyik fával és kinéztem egy szép kis aranyos ágat róla. Erősen koncentráltam és így a fáról leszakadt az az ág. Egy darabig lebegtettem majd az egyik kezemet felemeltem és a fadarab lángra lobbant. Gyorsan elégett és még ehhez a varázslathoz kellett egy egyszerű varázsige is, amit magamba elmondtam és a fa hamujából és gyertya lett. A gyertya készen volt és még a levegőben volt. Odairányítottam Jason felé és lasan leengedtem mellette, hogy eltudja kapni.
- Tessék. Egy gyertya.- mondtam és mosolyogtam. Éreztem hogy a fejem egy kicsit elkezdett fájni a sok varázslás hatására, de szerencsére nem tartott sokáig.

-Mindig is meg akartam tanulni gyertyát varázsolni, de sosem sikerült, elvileg, valahogy az ágat lebegtetni kell majd meggyujtan. Én egyszer próbálkoztam vele, de akkor felgyujtottam a keritést.- mondtam mosolyogva-A tűz nem az erősségem.- haraptam el a mondat végét.
-Te tudsz ilyet?? Mármint gyertyákat varázsolni.- néztem mélyen a szemébe, úgy elvarázsoltak azok a szemek. Egyszerűen megakadt a lélegzetem. De nem volt kedvem ehez a bájcsevegéshez! Mint egy színjáték, eljátszom, hogy nincs is köztünk semmi, ezentúl ez lesz, ha az ő állítását követjük. Akkor, beszélgetünk mint barátok, és semmi több. Ami imént történ pont ugyan olyan lesz mint aznap este. Semmi több, csak egy kis érzelmi gyengeség mindkét fél számárol.

Magyarázatára csak bólintottam és még mindig magam elé néztem. Nem szóltam egy szót sem, csak ültem és vártam. Hogy mire azt magam sem tudom, valószínűleg arra, hogy valami megoldást találjak vagy egyszerűen csak eldöntsem, hogy mit akarok. Nem akartam Bonnie-t megbántani, mert egy nagy aranyos és kedves lány. Nem tehetek vele ilyet és nem is tudnék én nem vagyok ilyen.
- Én nem akarom Bonnie-t megbántani. Nem akarom, hogy miattam szétmenjetek.- mondtam és közben a Naplementét figyeltem, amit az előbb említett
- Tényleg, tényleg nagyon szép.- helyeseltem. Mostantól az éjszaka kezdi átvenni az irányító szerepet a nap felett és sötétség lesz. Nem volt a kedvencem a sötétség, de nem is utáltam. Meg volt az előnye és a hátrányai is, mint minden másnak.

-Nem szeretnélek elveszteni!- mondtam szinte könyörögve- ami pedig az ájulást illeti- ráncoltam össze a homlokom- valószínüleg kifárazstott a varázslás.- mondtam egy eléggé bugyuta választ, ezt inden varázsló és boszorkány tudja, hogy nem nagyon lehetséges.- Mostanában nem vagyok nagy gyakorlatban.
-De nézd meg!! Milyen szép a naplemente!-mutattam a háta mögé, és egy szerény mosolyt is küldtem hozzá.

Nem pont erre a reakcióra számítottam. Láttam rajta, hogy egy darabig gondolkozik aztán pedig. Teljesen logikátlan ez a válasz. Nem értettem egyszerűen, hogy most mi van.
- Ha te ezt akarod, akkor legyen, de én nem szeretném elfelejteni.- mondtam elég lehangoltan. A következő pillanatban már azt vettem észre mintha Jason nem állna valami stabilan. És akkor hirtelen elájult. Nem tudtam, hogy mit csináljak mára már éppen elég volt Stefan elájulásai, de legalább most én nem csináltam semmit.
Próbáltam valahogy feléleszteni, kicsit meglöktem a karját és láttam, hogy lassan ki fogja nyitni a szemét. Szerencsére, nem sokáig volt eszméletlen.
- Jól vagy?- kérdeztem aggódva, majd mikor bólintott fogtam magam és arrébb ültem le. Leültem a folyópart szélére és bámultam magam elé. Nem tudtam már semmit és nem voltam biztos semmiben. Elég szomorú lettem, és a kezemmel a egy fűcsomót babráltam. Nem szóltam egy szót sem, csak ültem és bámultam magam elé.

Komolyan gondoltad ezt a mostani dolgot??- ez amondat szivenütött. Igaz nem gondoltam komolyan, tudtam, hogy nem helyes, így elég komolyan kell beszélnem Bonnieval. Vajon megérti, érteni fogja e, hogy nem csak őt szeretem. És most itt a másik lány elöttem. Jenny, kétszer találkoztam vele, és már másodjára ebbe torkollik, mondjuk most nem annyira durván mint multkor, de hirtelen történt az biztos...
Mit mondjak?? Mit mondjak?? Teljesen lefagytam, Elengedtem a derekát, és hátráltam pár lépést.
-Tessék, tagadd le, én nem bánom, egy varázslat és mindketten elfelejtjük ami most történt.- válaszoltam keserűen.
-Én nem tudom most mi történik velem.- hirtelen elkezdtem szédülni, megingtam, a szemem elött Bonnie arca jelent meg, majd közelített hozzám. Elzuhantam, két kép kavargott a szeem elött, mindketten kinyujtott kézzel közelítettek. Nem nem nem- kiáltottam hallottam ahogy visszhangzik a hangom. Aztén hirtelenkinyitottam a szemem, és ujjból hallottam a halkan csordogáló patakot, a fényes napot, és minden rendben volt. Hu de ciki asszem elájultam, gondoltam magamban, majd felültem.

Az ölelésre még mindig szüksége volt és nem kellet nekem odamennem, karjait rögtön éreztem hátam körül. Majd mikor elengedett egy nagyon aranyos varázslatot mutatott. A kezével, ahogy a vízre mutatott egy szép formájú szív emelkedett ki a vízből. Ezen elmosolyodtam mellette. Mikor kezét leengedte a szív a vízbe hullott.
- Ez nagyon szép volt, köszönöm, hogy megmutattad ez.- mosolyogtam rá. Jason nagyon kedves volt velem, kedvesebb mint eddig bárki is, de volt egy bökkenő, amit eddig próbáltam a gondolataim közül elhessegetni, mert nem akartam elrontani a pillanatot.
- Komolyan gondoltad ez a mostani dolgot?- kérdeztem tőle és reméltem érti, hogy mire célzok. Nem szerettem a futó kalandokat és nem is vagyok olyan fajta lány, de Jason-nal nagyon jól éreztem magam. Tudtam, hogy elég korai kérdés, de tudni szerettem volna, hogy hogyan is állunk.
- Tudod elég nehéz természetem van.- mondtam mosolyogva és viccelődtem egy kicsit, nehogy a hangulat komorra váltson át.

Szép lassan megszáradt a pólóm, és ujjból éreztem a nap melegét.
-Nem is vagyok aljas.- állítottam, közben meg tudtam, hogy rájött a célomra, és küldtem neki egy féloldalas mosolyt.
-Persze, hogy kell az ölelés- vágtam rá gyorsan, és ott is voltam már mellette. Szorosan magamhoz öleltem, majd magam mellé állítottam, és megszorítottam a kezét.
-Nézd mit tudok! Ezzel szoktam viccelödni a boszikkal.- ránéztem, majd a folyóra irányítottam a kezemet. Ezt a varázslatot már jó párszor véghez vittem, ezért csak egy egyszerű kézmozdulatra volt szükségem. Valahogy a vízzel sokkal egyszerűbb mint bármi mással...
Felfelé emletem a kezem, és ezzel egy kis gömb emelkedett ki belőle, majd szép lassan egy kövér kis szív alakult ki.
Aztán leeresztettem a karom és a szív is visszaesett a helyére. Aztán Jennnyre néztem:
-Na hogy tetszett?- mondtam vidáman.

- Azért én szeretek józanul döntéseket hozni.- mondtam neki egy mosoly kíséretében. Épp elég rossz döntést lehet hozni, nem még ha valaki rá is tesz egy lapáttal. Aznap este meg elég nagy lapáttal tettünk rá.
Jason lehajolt és felvette a pólóját miután egy igen kis pimasz kérdést tett fel. A pólója teljesen vizes volt,így látszott rajta, hogy egy kicsit fázik.
- Nem pont fürdéshez alkalmas ruhában vagyok, úgyhogy most nem mennék még egyszer bele a vízbe.- mondtam és közben őt figyeltem, ahogy magához kart hívni. Rögtön átláttam rajta, hogy mi is a valódi szándéka és ezen elmosolyodtam és közben megráztam lassan a fejem.
- Milyen kis aljas vagy.- nevettem el magam a tervén és közelebb sétáltam hozzá, de éppen csak annyira, hogy ne tudjon magához húzni. Felemeltem a kezem és elmondtam magamban egy varázslatot, amitől megszáradt. Kíváncsi voltam, hogy erre mit reagál.
- Nah még most is szeretnéd az az ölelést?- kérdeztem tőle és vártam, hogy most mit lép.

-Sokkal jobb volt az az éjszaka- mondtam gúnyosan, majd elmosolyodtam.
Egylépést hátrált, én nekem meg egy huncut kérdés várakozott már nagyon a nyelvem hegyén:
-Vagy te is beugrasz a vízbe ujjból vagy nekem fel kéne vennem a pólóm, mert ez így nem fair!- majd még mindig széles mosolyal lehajoltam a pólómért és felvettem. A nedves pamut rátapad a testemre, és emiatt teljesen kirázott a hideg!
-Na gyere ide, had öleljelek meg!- és mutogattam neki a csurom vizes pólóm, abban reménykedve hogy a ruhája ujjra láthatatlanná válik.

Felállt és felhúzott maga mellé, eddig nem is nagyon törődtem vele, hogy nem volt rajta póló, szinte csak az arcát néztem. Újból magához húzott és megcsókolt. Ez már nem olyan volt mit az előző, ez már biztosabb volt. Én is visszacsókoltam és közben egyik karomat a nyaka köré fontam. Ez a csók hosszabb volt mint az előző és szívem is hevesebben vert. Mikor ajkaink elváltak átöleltem és hozzábújtam, miközben ő egy mondatot súgott a fülemben. Nem mondtam rá semmit csak elmosolyodtam.
- Akkor ne is enged el.- mondtam és rámosolyogtam. Nem tudtam mi ütött belém hirtelen, de annyira jól éreztem magam a karjaiban.
- Ez most majdnem olyan mint aznap éjszak. De mégis teljesen különböző.- mondtam és közben annyira elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mit mondjak engem is meglepett, de nem esett rosszul.- mondtam mosolyogva majd felálltam, és felhúztam magam mellé Jennyt is. Kezdett már zavarni hogy nincsen rajtam a pólóm, de el nem eresztettem volna el.
Ujjból magamhoz húztam, és megcsókoltam, hosszan, a nyelvem körbejárta a szálya minden szegletét. A kezem a derekán pihent. Egy Papírlap sem fért volna közénk olyan szorosan üleltem, nem akartam elengedni, elveszíteni.
- Te már az enyém vagy!!-suttogtam a fülébe- nem eresztelek- mondtam mosolyogva.

Jól esett, hogy azt mondta, hogy nem tudott kiverni a gondolataiból, ezen elmosolyodtam. A következő pillanatban a folyót kezdtem el nézni. Lágyan folydogált, miközben mi itt üldögéltünk egymás mellett. Mikor vissza akartam fordulni hozzá, hirtelen azt vettem észre, hogy teljesen közel hajolt hozzám és ajkát hozzáértette az enyémhez. A szívem az gyorsabban kezdett el dobogni. Közelebb húzott magához, így már nem volt köztünk az az apró távolság sem, mint ami eddig volt. Mikor ajkunk elvált egymástól a szemebe nézett és én is az övébe. Pár másodpercig csak egymást néztünk.
- Huh..- ennyit tudtam csak mondani. Nem tudtam több mindent mondani egyszerűen nem jöttek a szavak.
- Hát most aztán megleptél.- mondtam végül és egy mosoly hagyta el a számat.

Tehát emlékszik, csillant fel a szemem. Akkor talán mégsem csak egy kisfiú voltam, akit látott a bárban, és eljátszadozott vele.
- Én soha nem tudtalak kiverni a gondolataimból.- feléfordultam és láttam, hogy éppen nem a szemembe néz, ezt a pillanatot kihasználva olyan közel hajoltam hozzá amennyire eddig még nem, és áttörtem a határt, a számat erősen hozzátapasztottam az övéhez. Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, hogy ez-e a helyes... és Bonnie??... azt hiszem két lányba szerettem bele. A karommal magamhoz szorítottam, a hajam még egy kicsit vizes volt, abból csorgott ki pár csepp a hátamra. Aztán elmelkedtem tőle, és erősen a szemébe néztem. Semmit nem tudtam belőle kiolvasni. De én úgy vágytam rá.

Jason-ból csak úgy áramoltak a szavak, amik olyan mondatokká áltak össze amire nem számítottam.
- Akkor mond el, hátha megértem.- mondtam neki és közben próbáltam nem a szemébe nézni, mert akkor megint ott ragadt volna tekintetem. Aztán a beszélgetés ismét, ahhoz a bizonyos estéhez érkezett. Szépen hallgattam amit mond és nekem is még tisztább lett minden részlet. Leperegtek előttem az események szépen lassan.
- Emlékszek, most már ara is amire eddig nem. Azért nem mindent tudtam ellejteni.- mondtam és közben akarva-akaratlanul párszor arcára pillantottam. Fejét a vállamra döntötte és ott pihent az én vállamon miközben én egy fűcsomóval játszadoztam és próbáltam rendezni a gondolataimat.
- Én.most nem tudom, hogy mit mondjak.- mondtam és a fejemet az övére hajtottam. - Sokáig tartott az az este után míg a gondolataimból kivertelek és most ismét találkoztunk.- mondtam kicsit akadozva és vártam, hogy ő mit fog mondani.

-Pedig, én azt hittem...- hebegtem. Jesszusom hát igaz?? Valójában, teljesen belezúgtam??
-Bocsáss meg, nem akartam rádilyeszteni.- ennél szánalmasabbat még nem hallott a világ. Forgattam meg a szemem. A levegő nagyon nehéz lett körülöttünk. Hogy magyarázzam meg az imént mondottakat??
-Nem értheted mit érzek- mondtam, mintha egy érzelgős kis tinilány lennék- borzasztó, nem tudom elmondani, minden egyes kép percröl percre gyakrabban ugrik be az estéröl. Ahogy nekinyomlak a falnak. Ahogy az arcunk érintkezik. Kitört a sarka a cipődnek és ledobtad a földre... Hát nem emlékszel?? - mondtam nyomatékosan.
A fejemet a vállára tettem, és így vártam a választ, hogy mit reagál a történtekre.