Nappali a házban

Nem bírtam semmit se mondani, csak figyeltem Őt, és a szívem egyre hevesebben vert. Hisz elfogom ezt felejteni! Éreztem, ahogy pár meleg könnycsepp lassan folyt le az arcomon. Tudtam, hogy így nem tudnék tovább élni.. Így sajnos áldozatot kellett hoznom. Szeretlek Stefan. Ezt tartsd észben. Soha ne hagyd elveszni.- suttogtam neki remegő ajkakkal.
A következő pillanatban kábultan tekintettem a szemébe. Stefan szemébe, aki a barátom, és sikerült egymáson túl tennünk magunkat. Furán néztem körbe, megérintettem a nyakamat, és rajtam volt a nyakláncom, amit még Stefan-tól kaptam. Körbenéztem. Miért vagyok én a konyhában? Hogyan jutottam ide? Azt hittem, hogy épp felfelé tartunk Damon-nel, a szerelmemmel, hogy menjünk aludni. De, mintha Stefan gondolatot tudna olvasni, válaszolt a fel nem tett kérdésemre. - Értem. - bólintottam még egy kicsit kábultan. Éreztem is magamon, hogy nagyon fáradt vagyok.. - Öhm. Köszi. Jó éjszakát! - köszöntem el Stefan-től, és álmosan kimentem a konyhából. Megpillantottam Damon-t a folyosón. - Szia édes. - mosolyogtam rá, és átöleltem. Elindultam a szobája felé, majd láttam, hogy nem követ. Hátranéztem. - Nem jössz aludni? - kérdeztem tőle.

- Rendben. Megteszem. Csak tudd, hogy én továbbra is tudni fogom, hogy mi volt erre a reakciód úgy mond, de nem hozom fel többet.. - jelentettem ki. A széket közelebb húztam hozzá és elég közel voltam hozzá, hogy megigézzem. Előtte a nyakláncát arrébb tolta.
- Nos akkor kezdjük is. - feleltem majd a szemeibe néztem.
- Elena. Te most elfogod felejteni ezt a néhány percet amiről beszélgettünk, főképp azt, hogy megcsókoltál. Továbbra is jó barátok maradunk és boldog leszel Damon mellet. Teljesen felejtsd el, hogy kimondtam, hogy mit érzek még iránta. Nem fog semmiféle bűntudat és fájdalom tovább kísérni. - fejeztem be az igézést és még utoljára pár könnycsepp lehullott az arcomról. Ez így lesz könnyebb ha nem tudja mit érzek még iránta. De érzem előre, hogy még sokszor ki fog derülni. Megfogtam a nyakláncát és felálltam a székből. A háta mögé mentem és addigra teljesen a régi volt elfelejtette, hogy miket mondtam.
- Tessék itt a nyakláncod. - mondtam majd a nyakába tettem, hogy ne tudjam még egyszer megigézni.
- Nagyon fáradt vagy szerintem menj vissza Damon-höz mert már egy kis ideje itt ülsz. - segítettem fel a székből. Kicsit még furcsállta ezt az egészet, hogy, hogy került a konyhába.
- Elena szomjas voltál kijöttél inni és leültél a székbe közben kicsit már elbóbiskoltál ezért keltettelek fel. - fáj, hogy hazudnom kellet neki. a Sírást már sikerült vissza fognom. Ez az egyszerű megoldás ha nem tudja. Könnyebb lesz neki, de nekem nem hisz nekem nem törli senki se az emlékemet nekem megmarad egy fájó pont ként. De leküzdöm hisz már nekem ott van Caroline akivel boldog lehetek újra.

- Tudom, hogy mi az a mód.. - mondtam remegve, és követtem a szemeimmel Stefan-t. - Szeretnék MINDENT elfelejteni! Stefan mindent! - néztem rá könyörögve. Megfogtam a nyakláncomat, és arrébb raktam, hogy ne is tudjam felvenni, mert tudom, hogy már mit döntöttem. Elakarok mindent felejteni.. Egy szörnyű ember vagyok, és ezt nem bírom tovább. Nem bírok én már így élni! Szinte már mindenki csalódott bennem.. És, ha ez kiderülne.. Csomó embert haragítanák magamra. Caroline, Bonnie, és persze Damon. Na meg ott van Jeremy, Melanie.. Szinte az egész családom, illetve a szeretteim megutálnának. Már saját magamtól is irtózom..
Stefan elém lépett, és könnyes szemekkel néztem rá. "Szeretlek.." ~ gondoltam. Remélem, hogy Caroline-nal boldog lesz.. Csak néztem őt, és ismét elkezdtem sírni. Letöröltem az arcomról a könnycseppeket, és csak néztem a szemébe, várva, hogy elfeledtessem MINDENT!

- De elmegyek nem is örökre, de akkor is egy kis időre. Úgy a biztos. -jelentettem ki. Fájt, hogy így látom és ez is miattam van már megint.
- Tudod van egy mód ha elakarod ezt az egészet felejteni. - mondtam majd közelebb mentem hozzá. Remélem szeretné, hogy töröljem hisz most mondta, hogy elakarja ezt most felejteni.
- Csak akkor ha te is akarod és így könnyebb lesz majd. Nos Elena szeretnéd? Amúgy itt a nyakláncod ismét verbénával töltve. Ha most felveszed akkor nem fogod elfelejteni. - mondtam majd leültem vele szembe és vártam a válaszát, hogy szeretné elfelejteni vagy.. nem. Majd amint itt végzünk felmegyek és össze pakolok és elmegyek. Bár nem jó ötlet mert akkor Klausnak nagyobb esélye lesz.De ha elfelejti akkor itt maradok mert tudni fogom, hogy nemfog szenvedni tovább. És mikor elrendeződik ez az egész akkor megyek el szerintem vagy nem tudom.. Most össze vissza áll már a fejem.

- Ne menj el.. - suttogtam rázva a fejemet. Az jobban fájna, ha már nem látnám őt, mint, hogy látom.. - Nekem kell elmennem. - álltam fel én is. - Ezt tényleg már nem bírom tovább. - ráztam meg a fejemet, és újra előtört belőlem a sírás. Hogy tehettem ezt Damonnel? Mikor a másik szobában van. Egyre hangosabban sírtam.
- Elakarom ezt felejteni Stefan. Én nem tudom így élni. - ültem le az egyik székre, és a pultra dőltem továbbra is zokogva. Nem tudnék így semelyikőjükre nézni.. Komolyan annyira pocsék az életem. Egy több ezer éves vámpír megakar ölni, hát öljön meg! Nem érdemlem meg az életet.
Néha azon gondolkozok milyen lenne az életem, ha nem találkoztam volna vámpírokkal. Sokkal könnyebb..

- Elena én úgy sajnálom hisz már túl léptem rajtad, de ma jöttem rá igazán, hogy még nagyon nem. Ez így nem mehet tovább.. Jobb ha eltűnök mielőtt még jobban tönkre teszem az életedet. Meg persze Damon életét is. - jelentettem majd felálltam a földről. Nem tehetem ezt velük hisz olyan boldogok.. De velem nem az. Érzem, de az is lehet, hogy rosszul érzem.. Áhh istenem miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Most komolyan utál engem ez a világ. Ismét ökölbe szorítottam a kezem. De most nem csaptam a pultra csak megtámaszkodtam.
- Elena jobb ha most vissza mész Damon-höz. Mielőtt nagyobb baj alakulna ki. - jelentettem ki. Majd igen csak szomorú szemmel néztem rá.

Egyre közelebb húztam magamhoz, és szenvedélyesen csókoltam, majd abbahagytuk. Pedig még folytatni akartam, de sajnos nem lehet, mivel 1. van barátom 2. van barátnője 3. bárki besétálhat hisz a konyhába vagyunk..
- Igazad van. - motyogtam, és már most megbántam. Hogy lehetek ilyen aljas nőszemély? Bár legszívesebben most elszöknék jó messze Stefan-nel.. Nem ilyen eszembe se juthat! Ezt a napot el kell, hogy felejtsem! De mi van, ha nem akarom elfelejteni? Elfelejteni, hogy milyen volt újra ajkát a sajátomon érezni, milyen volt beletúrni a hajába. Feltett egy igazán jó kérdést, melyre nem tudtam választ adni.
- Nem tudom.. - suttogtam nagyon halkan rázva a fejemet.

Egy ideig nagy csend volt mindenhol. Tudtam, hogy Elenát váratlanul érte a hír. Majd megfogta a kezemet és meghúzta így ismét ültem és nem össze kuporodva voltam. Kezdtem lassan abbahagyni a sírást, de azért még nem teljesen. Ismét kimondta a nevemet majd egyfolytában egymás szemébe néztünk közben elpillantott, de azután mindig vissza. Hirtelen átkarolta a nyakamat majd hevesen megcsókolt. Nem tudtam vissza utasítani. Jó érzés volt ismét az ajka finom ízét érezni. Szinte nem is szakadtunk el egymástól. Ha most be jön valaki a konyhába akkor mind a kettőnknek vége. Egy idő után tartottunk pár perc szünetet.
- Elena ennek nem lesz jó vége.. - mondtam kicsit rekedt hangon. Majd a két szép szemébe néztem hosszasan.
- Most mi legyen hisz nem akarom tönkre tenni az életedet. - jelentettem ki majd a lábamat kezdtem el nézni.

Stefan elkezdett dadogni. Kitágult szemekkel vártam, hogy mit fog mondani. Csak nem lehet olyan durva. Majd kimondta. Mintha a szívem leállt volna, és csakis rá figyeltem. Az állam is szinte leesett, majd mikor észre vettem, hogy tátott szájjal bámulom gyorsan megráztam a fejemet.
Ha még szeret.. Jesszusom. Ez.. Nagyon fura. Ott van neki Caroline, de nekem ezt mondta! Majd még jobban elkezdett sírni. Hát ez nagyon fájhatott neki, főleg kimondani. Bele se merek gondolni, hogy fordított helyzetben mit tettem én volna. A fejét a lábára hajtotta, és a szívem hevesebben vert. Óóó ezt egyszer megfogom bánni.
- Stefan. - suttogtam, és megfogtam a kezét, megráztam, majd újra felült. Egy ideig a szemébe néztem, majd hol az ajkára, majd ismét a szemét néztem, majd hirtelen ajkaimat, az ajkára tapasztottam, átkaroltam a nyakát, és hevesen elkezdtem csókolni.. Teljesen elveszítve a fejemet..

Fájt. Fájt minden. Végül legbelül megparancsoltam nagy nehezen magamnak, hogy elkel neki mondanom.
- Elena én.. én.. - alig akart kijönni a maradék szó a számon, de végül még vettem egy hatalmas levegőt és befejeztem a mondani valómat.
- Elena én még mindig nagyon szeretlek téged. - nyögtem ki végül síros hangon és halkan. Hogy ebből majd micsoda balhéféle lesz. Főképp ha Damon megtudja. Akkor még ő is majd elkezd depizni meg minden és akkor ismét én tettem tönkre a kapcsolatát. Nem hiszem el, hogy még mindig annyira szeretem pedig már túl léptem rajta, de ezek szerint nem eléggé. Hisz még Carolinet is szeretem. Mennyi csalódást fogok én itt okozni.
- Nagyon sajnálom. - nyögtem ki ismét. A lábaimat össze húztam majd a fejemet ráhajtottam. Összekuporodva ültem a földön és azon járt a fejem, hogy ismét csalódást és fájdalmat meg bűntudatot okoztam.Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Miéért?!

Stefan ismét elkezdett tiltakozgatni, hogy nem mondhatja el, mert csak rontana a helyzeten. Mégis mi lehet ennyire nehéz, hogy elmondja? Nem lenne rosszabb az biztos. Megbeszélnénk, és minden rendbe lenne..
- Stefan nyögd már ki végre! - már szinte az egész testem elkezdett remegni, és még erőteljesebben előjött belőlem a sírás. - Ezt már nem bírom tovább. - ráztam meg a fejem suttogva. Hátrahajtottam a fejemet, és éreztem, ahogy a meleg könnycseppek csordulnak le az arcomon, rá a ruhámra. - Stefan.. kérlek.. - suttogtam ránézve hatalmas könnyes szemekkel. El sem hiszem, hogy még mindig érzek valamit iránta..
Hogy lehetek ilyen Damon-nel, meg Stefan-nal? Kezdek Katherine-né válni, pedig.. sosem akartam ő lenni. Gyűlölöm saját magamat! Klaus-nak tényleg fel kéne engem áldozni, és akkor legalább mindenki normális életet élne nélkülem..

Már annyira rossz volt minden. Mind a ketten sírtunk és elsőnek Elena csúszott le a földre én meg utána. Majd a fejét a vállamra tette és úgy sírt tovább ahogyan és in. Mind a ketten elértük a kritikus pontot. Nekem fájt, hogy nem mondhatom el neki, hogy valójában még mit érzek iránta. Neki meg az fáj, hogy nem mondom el az érzésemet. Most is rosszul érzi magát. Meg ha még el is mondom akkor még annál is rosszab lesz. És ezt nem tehetem vele.
- Elena nem tehetem ezt veled. Ne haragudj. De ha elmondob akkor most még rosszab lesz a helyzet. Igaz így is rossz, de ha elmondom akkor.. - nem fejeztem be mert nem bírtam. Nagyon potyogtam a könnyeim. Ahogyan Elenáé is. Azon csodálkoztam, hogy a többiek nem hallják. Hisz már rég itt szoktak lenni. Már elkedett a fejem is fájni. Össze kell szednem magam. Ez így nem mehet tovább.. Majd talán holnap elmondom neki ha lesz erőm.

- Miért Stefan? Miért érezném magam rosszul? - kérdeztem már remegve, és éreztem, ahogy lassan a könnyek kezdenek a szemeimbe gyülekezni. Nem Elena! Nem fogsz sírni! De ekkor Stefan-ból kifolyt pár könnycsepp. - Ne.. - suttogtam, és a kezemmel letöröltem a friss könnycseppeket. Valami nagyon bánthatja, és majd megszakadt a szívem érte. Majd még jobban előtört belőle, és már én sem tudtam tovább bent tartani a könnycseppeket.
- Ne tedd ezt. - sírtam remegő ajkakkal. Majd a pultnak dőltem, és lecsúsztam a földre. A kezembe temetve az arcomat, éreztem, ahogy Stefan mellém csúszik, és a vállára hajtottam a fejemet, még mindig zokogva. Olyan jó érzés volt mindent kiadni magamból. Fájt, hisz.. Nem.. Biztos, hogy nem! Ilyet nem vallhatok be magamnak, hogy én Stefan-t még mindig.. NEM! Elena! Nem! Ott van Damon ezt nem teheted vele!
Emiatt még jobban előtört belőlem a sírás, és a könnyek csak úgy következtek egymás után.

- Elena nem lehet nem vagyok képes rá, hogy elmondjam. Megint neked okoznék bűntudatot és ismét úgy rosszul éreznéd magad. - egyre halkult a hangom végül a könnyek is előtörtek felőlem. Fájt. Minden. Az egész életemet utáltam már. A legjobban azt, hogy már nem lehetek vele soha többet. Ezt akarta a sors, hogy mi ne legyünk együtt. De miért? Miért tette ezt velem vagyis velünk? Biztosan egy büntetés számomra. Nem akartam elhinni, hogy így alakult minden. De hisz most ismét boldognak kéne lennem hisz most mát ott van nekem Caroline, de mégis valami üres bennem. Egy hely ahol nagy üresség van és többet nem is lesz ott semmi. Csak a nagy tátongó üresség. Már nem bírtam az érzéseimmel ezért is kezdtek még jobban hullani a könnyeim. Igaz most biztosan hülyén festek, de ezt nem titkolhatom tovább, de nem még elmondani se mondhatom el neki.. Miért élek egyáltalán ezen a világon? Miért lettem vámpír? Hisz nem akartam az lenni. Csak a rendes életemet élni. Már azt se lehet. van egy könnyű, de az elején fájdalmas megoldás..

Tagadta, hogy valami baja lenne! Tipikus Stefan.. Ki kell belőle csalogatni az igazságot. Hát miért nem érti meg? Miért nem érti meg, hogy bennem bízhat? Nem kell tőlem félnie.. Barátok vagyunk, nagyon jó barátok, hát miért nem mondja el nekem? Hisz meghallgatom, sőt még tanácsot is mondok, ha kell..
- Miért nem? Mit titkolsz előlem, Stefan? - kérdeztem, és már remegett a hangom. Fájt, így látni őt. Mert tudom, hogy neki is fáj valami csak nem tudom kivenni, hogy mégis mi.. Elkerülte direkt a tekintetemet. Hát én ezt viszont nem fogom hagyni! Megfogtam az arcát, és egyenesen a szemébe néztem. - Mi a baj? - kérdeztem halkan ismét. - Megbízhatsz bennem.. - néztem mélyen a szemébe.

Egy idő után már ő is elengedett. Vétkemre meg hallotta, hogy jaj istenemet mondtam. Nem akartam elmondani neki hisz ezzel ismét bűntudatot vagy valami más fájdalmat okoznék neki és ezt nem szeretném, hogy megint miattam érezze magát rosszul.
- Nem semmi Elena. Nincs semmi baj. Ezt csak magamnak mondtam mert.. - nem tudtam végig mondani a mondatott. Majdnem elfogott a sírás pedig nem nagyon szoktam. Végül egy nagy levegőt vettem és lenyugtattam magam. De tovább nyaggatot.t, hogy mi a baj.
- Elena ne haragudj, de nem tudom elmondani vagyis nem vagyok rá képes.. - nyeltem egy nagyot és majd meghasadt a szívem túl nagy volt bennem még az Elena iránti vágy. Lehajtottam a fejemet, majd a földet kezdtem el nézni. Még mindig a sírás küszöbén voltam, de nagy volt az akarat, hogy nem látszódjon meg és, hogy ne hulljanak a könnyeim.

Stefan később kapcsolt, hogy ölelem, majd végre ő is átölelt. Megnyugtatott. Hirtelen ugyanaz az érzés kapott el, mint amikor együtt voltunk. "Elena! Térj már észhez! Stefan-nak van barátnője, és neked is van barátod!" ~ utasította egy hang a fejemben. Mielőtt megszakítottam volna az ölelést, Stefan hamarabb engedett el. Vajon ő is ugyanazt gondolta, mint én? Áhh. Kizárt. Biztos már rég túltette magát rajtam. Biztos..
Hallottam, hogy jaj istenezik. Kérdőn néztem rá. - Mi a gond Stefan? - suttogtam feléje, egyenesen a szemébe nézve, és mintha a világ megszűnt volna, csakis rá összpontosítottam, hogy mi lehet a baja. Meg kell tudnom! Addig fogom nyaggatni, míg el nem árulja..

Csak bólintottam a válaszára. Teljesen lehangol most minden főképp Damon, de ellene nem tudok mit tenni. Amikor kiejtette a nevemet egyből ránéztem. Sokáig csak egymást néztük. Lassan kezdtem zavarba jönni. Amikor átkarolta a nyakamat nos akkor jöttem azért igazán zavarba, de leginkább a szívem vert. Olykor pár régi pillanatra vissza emlékeztem mikor együtt voltunk. Ekkor elmosolyodtam. Behunytam a szemem majd egy kicsit megráztam a fejemet. Jaj Stefan térj már magadhoz! Elenával már barátok vagytok csak. Ő Damont szereti már. És nem szabad ismét erős érzelmeket táplálni iránta, mert a végén minden elromlik megint. Szép lenne, ha most megcsókolnám.. Nem.. ÁÁÁ... Nem bírtam ezt a nagy stresszt. Sok volt ez a nap. Majd jól ki kell magamat pihennem..
- Jaj istenem. - motyogtam magam elé. Reméltem, hogy nem hallotta senki se. Még mindig a nyakamat karolva volt rajtam Elena majd egy idő után átöleltem, de nem sokáig nehogy az legyen, mint az előbb mikor Damon meg jött. De nem tudom már letagadni. Még mindig érzek Elena iránt valamennyit és ha tovább maradok vele annál több lesz a vágyódás iránta annál nehezebb lesz látni Damonnel..

Nem válaszoltam a suttogásra semmit, csak bólintottam. Hamar elterelte a témát. Szerencsére, azt már normál hangnemben mondhattuk. Könnyebb volt így, mint suttogni. Akkor már Damon gyanút vonna. Az meg egyikünknek se lenne jó.
- Fáradt vagyok, csak nem nagyon mutatom. - mosolyogtam rá, azokba a barna szemekbe. Igazából most figyeltem meg igazán jól az arcát. Tökéletesen áll az állcsontja, egy szobrász biztosan nagyot nyerne, ha Stefan arcképét faragná ki. Ezen is látszik, hogy mennyire lelkesedek az irodalom iránt. Láttam, hogy nem csak én, hanem ő is valamin nagyon töri az agyát, majd hirtelen megijedtem mikor ököllel a pultra csapott.
Biztos valami rossz emlék. - Stefan. - hagyta el ennyi a számat, majd megsimogattam a karját. Még mindig olyan semmilyen kedve volt. Nem bírtam így az egyik legjobb barátomat látni. - Gyere ide. - súgtam, majd átkaroltam a nyakát, és szorosan magamhoz öleltem. - Nincs semmi baj. - motyogtam. Nem tudom, hogy mi lehet a problémája, de bármikor számíthat rám, akár hajnalban is felveszem a telefont, hisz Stefan-nak sok mindent köszönhetek. Külső szemlélő egy szerelmes párnak hihet minket, hisz itt állunk, ölelkezve. A lábujjhegyemen állok, átkarolva Stefan nyakát, pedig mi csak nagyon jó barátok vagyunk, akiknek egy közös, szép múltjuk volt.

- Nincs semmi baj. De inkább még egy picit várunk és azután elmondjuk neki. Jobb előbb mint később. - súgtam a fülébe. Már nem is tünt olyan álmosnak mint az előbb hisz majdnem az ölemben aludt el.
- Látom már nem vagy annyira álmos vagy is nem látszik rajtad úgy mint az előbb. - jelentettem ki. De már rendes hangerőben hisz ezt már nem kellet suttogni. Azután eszembe jutott, hogy Carolina mosdóban van és ha kijön.. Damon nem fog örülni neki ha meglátja. Nem érdekel most már Carolineval vagyok együtt szóval sokszor fogja látni itt. Sokszor nem értem Damont miért baj neki ha talán nem barna hajú a barátnőm, hanem szőke hajú? Az még nem azt jelenti, hogy egy Barbie ahogyan szokta hívni. Ha így folytatja porul fog járni, mert akkor igyekszek visszacsábítani Elenát, és akkor szólaljon meg. Nem fog érdekelni ha depis lesz vagy, hogy eltűnik. Igaz ezzel Elena megutál, de ez van. Én nem piszkálom sehogyan se, ő meg ezerrel csesztet, akkor ne csodálkozzon majd! Egy kicsit ököllel rácsaptam a pultra. Ideges lettem, mert Damon sose fog megérteni csak magával fog törődni..

Stefan kérdése eléggé aggasztó volt, mivel igaza van. Ha most mondjuk el.. Pontosan, hogy Stefan mondta mérges lesz, és talán kitudja lelép, mint amikor.. Bevallottam, hogy Stefan gyerekét hordom a szívem alatt. Nem szeretném, ha újra a régi önmaga lenne. Mindig is tudtam, hogy neki van egy jó oldala, és csak a külseje fagyos, próbálja elrejteni, egy ideig sikerült nekem bevennem ezt az egészet, majd megtudtam, hogy ő neki is vannak érzelmei..
De, ha később.. És magától megtudja, akkor lehet, hogy ugyanez lesz a következménye, meg talán meg is sértődik ránk. Mindkét döntés nagyon durva, és nem tudok választani. Elhúztam a számat, és gondolkodva kinéztem a fejemből. Mit döntsünk. - Fogalmam sincs Stefan, hogy mit döntsünk. - mondtam normális hangnembe, majd mindkét kezem a számhoz repült. Remélem Damon ezt nem hallotta.. Bár igazából semmi sem derülne ki belőle, csak kérdőre vonna minket, hogy mit is beszélgetünk.
- Bocsi. - tátogtam Stefan-nek. Az ajtóhoz pillantottam. Szerencsére senki se jött be, vagyis Damon se. Megkönnyebbültem egy kicsit. Egyenlőre.

- Ja értem. - húztam el a számat. Szerencse, hogy nekem ilyen étellel való problémám nincs, de most azért azt kívánnám, hogy bár ne legyek vámpír, de ez már csak egy álom lehet. Leszállt a pultról, hogy megkeresse a gyógyszert. De előtte a fülembe súgta, hogy a mai nap miatt.
- Hát nem csodálom. - jegyeztem meg. Eléggé rossz volt a mai nap. És remélem, hogy nem fog ez ismét bekövetkezni. Most már Bonnie is itt van szóval minden rendben lesz amikor a varázslatot rámondja a házra, hogy Elena ne tudjon még egyszer kimenni. Bár nem hiszem, hogy még egy ilyen alkalmat át szeretné élni. Majd egy idő után ismét vissza ült a pultra. Addigra végeztem is a mosogatással. Megtámaszkodtam a pulton és Elenára néztem.
- Nos akkor mi lesz? elmondjuk majd neki vagy ne? De tudod, ha most mondjuk mérges lesz meg minden, de ha később meg rájön akkor sokkal rosszabb lesz a helyzet. - halkan suttogtam neki. Mert tudom, hogy Damon hall mindent.

Elkezdte mosni a bögréket. Felültem a pultra mellé, és figyeltem őt. Hol a kezét, hol az arcát. - Hát. Szomjas voltam. - mutattam a poharamra, és lassan kortyolgattam belőle a hideg vizet. - Meg szerintem beveszek valami aspirin-t. - húztam el a számat. Lemásztam a pultról, és lábujjhegyre álltam, majd Stefan füléhez hajoltam. - Tudod a mai nap miatt. - suttogtam nagyon halkan, nehogy Damon meghallja, és talán félreérti.
Megnyitottam az egyik fiókot, és elkezdtem a gyógyszerek közt kotorászni mire megtaláltam azt, ami nekem kell. Bevettem egyet, és ittam rá. Visszamásztam a pultra. Most annyira nem volt kedvem aludni, és lusta voltam kimenni Damon-höz, meg persze itt volt a vizem, amit meg kell innom. Kár volt a legnagyobb poharat kiválasztanom, és azt tele öntenem..

Nem maradtam a nappaliba ezért még a maradék bögréket összepakoltam kivéve Caroline bögréjét. A másik kettőt kivittem a konyhába. Már előre hallottam, hogy megint van ott valaki. Mikor beléptem ismét Elenát pillantottam meg. Kicsit furcsán néztem rá mikor mondja, hogy nem bírom ki nélküle. Amikor hátra fordult akkor meg ő lepődött meg. Szóval azt hitte, hogy Damon vagyok. Na szép. De mind1 nem számít.
- Szia Elena. Ti nem mentetek fel az előbb? - feleltem majd halványan rámosolyogtam. Most nem voltam annyira beszédes ne, hogy Damon ezért is ki legyen akadva, hogy beszélgetek vele. Közelebb mentem és beleraktam a mosogatóba a bögréket. Elkezdtem mosni őket.
- Amúgy jó éjszakát előre. - mondtam. Caroline már egy jó ideje bent van a mosdóban nem tudom, hogy mit csinál, de remélem nem csinált semmi hülyeséget

Úgy tűnt, mintha Damon beveszi a Mi kis "történetünket". Így a jó, ez maradjon így is. Biztos kitekerné Stefan nyakát, ha megtudná.. De a legelején én ajánlottam fel, másodjára pedig muszáj volt, nem szerettem volna, hogy valami komolyabb baja lett volna..
- Felmehetünk. - motyogtam nagyon halkan. Még szerencse, hogy Damon vámpír, és amikor ilyen kómás állapotban vagyok hall engem. - Damoon. - nyafogtam. - Nem akarok bent kuksolni. - húztam el a számat, majd Stefan-ra néztem. Pont olyan pillantással nézett rám, ami azt tükrözi, hogy már pedig én itt bent fogok maradni! Hát, így ha megint olyan mutatvánnyal próbálkozok, mint ma, akkor sajnos nem tudok kiszabadulni. Egy vámpír lakta házban, egy ember. Érdekes, de már nagyon fáradt voltam a gondolkodáshoz is, hogy én ismét be leszek ide zárva. Nem mondtam semmit. Majd megvitatjuk, miután kialudtam magamat. Damon mellkasához bújtam szorosabban, és éreztem, ahogy elindult a lépcső felé.. Bár még mielőtt felindultunk volna, gyorsan felnéztem rá. - Szomjas vagyok. - jelentettem ki, mire letett, és bementem a konyhába. Vizet töltöttem a poharamba, majd lépteket hallottam mögülem. - Nem bírod ki nélkülem? - mosolyogtam, és megfordultam, de nem Damon volt az, hanem.. - Szia Stefan. - mondtam teljesen összezavarodva.