A bárpult

A fiatal Lockwood végig meresztette rajtam a szemét, egyből egy széles mosolyra húztam a számat. Szerintem az is meglephette, hogy én nem iszok dzsúszokat, meg shake-ket, mint a korombeli lányok. Isten ments! Azok a vackos, cukros löttyökhöz én nem nyúlok! Számomra az ilyen ütősebb italok az igazi. Visszahúztam a kezemet magam mellé. Szóval Tyler. Egyből az érintésén éreztem, hogy egy vérfarkas, de ezt már hamarabb is kiszagoltam. Csak úgy áramlik belőle, hogy még nagyon fiatal. Van még mit tanulnia..
- Hát még nem, de tehetünk ellene. - villantottam ki a fehér fogsoromat, és hátrasöpörtem egy kósza hajtincset. Megkaptam a két vodkámat, és megfogtam az egyiket. Végig néztem a vörös körmömön. Direkt neki szántam, de Stefan csak úgy lelépett! Ezt még megbosszulom.. Nagyon megfogja bánni! Az italomat Tyler felé emeltem, majd megszólaltam. - Az ismerkedésre. - mondtam egy apró mosollyal a szám szélén, majd koccintottunk egyet, és lehajtottam az egészet. Az ital csak úgy marta a torkomat, annyira imádom ezt az érzést, ahogy szépen, lassan csurog le..

Ma alig csináltam valamit, csak elmentem futni reggel. Mostanában nem nagyon mozdultam ki otthonról. Gondolkodtam Carolineról szerintem még mindig haragszik rám. Bocsánatot kellene kérnem tőle. De miért??? Annyiszor bocsánatot kértem tőle...nem érdekel! Meguntam ezt a hülyeséget, hogy "Jaj most haragszik rám vagy nem??" nem izgat!
Mióta vissza jöttem Mattel nem is találkoztam és egy üzenetet se dobtam neki. Szerintem nem is tudja, hogy itthon vagyok. Mondjuk lehet, hogy elmondta neki Caroline. Alysont se hívtam fel. Kezd mindenből elegem lenni. Már azon gondolkozom, hogy megint elmenjek.... egy kicsit hosszabb időre. Mondjuk 1 hónap vagy 2 esetleg 3. Nem is lenne rossz, de nem lehet megint elmenekülni a gondoktól.
Ma el kéne menni vala merre... például a Grill-be! Egész jó ötlet egy kicsi lazulás rám férne. Pólót cseréltem és már indultam is. Alig jártak az utcákon csak pár motoros volt a Grill mellett. Amikor beléptem és körbenéztem senki ismerőst nem láttam, pedig jó lett volna. Leültem az egyik bárpultra és kértem egy sört. Halottam, hogy valaki becsukja az ajtót, nem néztem hátra nem érdekelt ki jött. Aki az előbb lépett be a Grillbe, mellém ült oldalra néztem és egy gyönyörű szőke szépséget pillantottam meg. A nő bemutatkozott ... Becky szép név- Hello! Tyler- kezet fogtam vele és válaszoltam- Kösz nem- felemeltem a söröm és belekortyoltam. Vodkát iszik? Bele való egy csaj- Ismerjük valahonnan egy mást?-kérdeztem.

/Régi Lockwood Rezidencia/

Leparkoltam a kocsimmal. Egyenesen az "ideiglenes" szállásomból jöttem. Remélem, hogy senki nem lakik ott. Bár elég elhagyatott volt, amikor rátaláltam, és az ízlésem szerint beruháztam. A mai nap kikapcsolódás lesz számomra, nem is fogok Stefan-ra gondolni, és, hogy hogyan hagyott ott a randinkon. Igen is megbántott ezzel, nem is kicsit. A szerelem nem nekem való, az ilyen könnyed kapcsolatokkal még elbírok, amibe nem kell kimondani azt a szót.. Azt a 9 betűs szót. Nem szabad, hogy elérzékenyüljek! Hisz én arra születtem, hogy gyilkoljak!
Kiszálltam a kocsiból, és egyből a motoros fiúk, már fütyültek, illetve kacsintgattak rám. Hülye részeges idióták. Megforgattam a szememet. Hadd legyen egy jó napjuk. Kecses mozdulatokkal, hátradobva a hajamat léptem be a Grill-be, és egyből megcsapta az alkohol illata az orromat. Kellemesen beszívtam, majd leültem a bárpulthoz. Megpillantottam szintén a bárpultnál egy ismerős alakot, akit figyeltem. Óó a kicsi Lockwood. Odaültem melléje, és rendeltem két vodkát. - Kérsz valamit? - néztem rá, oldalra biccentett fejjel. - Becky. - nyújtottam a kezemet.

Kissé megkönyebbültem, mikor Lesley kezdeményezte a beszélgetést. Leagább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Hát, én már itt, Mystic Fallsban születtem. Tudod, a családom az alapítók közé tartozott. Persze nekünk nem volt olyan fontos szerepünk, mint mondjuk a Gilberteknek vagy a Lockwoodoknak. Mi csak amolyan 'mellékszereplők' voltunk. - mosolyodtam el, majd megvártam, míg a pincér kihozza az italokat és lerakja az asztalra. Hmm.. eddig egész jól alakulnak a dolgok.
- Na és mi van veled? Te mikor költöztél ide, mert az igazat megvallva nemigazán emlékszem arra, hogy valaha is itt éltél volna...

Szinte alig jutott el a fülemig Ryan hangja, mive folyamatosan azon agyaltam, vajon normális e, hogy csak így hirtelen régi elzárt emlékek jelennek meg a szemeim előtt. És nem a lelki szemeimre gondolok. Mert olyan volt, mintha tényleg ott lettem volna, visszautaztam volna az időbe, és újra emberlány lettem volna... Oké, Les, itt állj meg! Nincs semmi álmodozás, sem pasikról, sem lehetőségekről, sem boldogságról, mert olyan számodra nincs! Van egy célod amit el kell érned, és nem szabad, hogy valami jött-ment vérbank - értsd; Ryan Jacobs - elcsavarja a fejed! Koncentrálj!
Juj, de birom a belső hangomat...olyan mint Mrs. Delacamo, a francia gonosz nevelőm hangja, aki mindig úgy ordibált, hogy még a denevérek is értették. Brrr...
- Van esetleg valami jó vörös boruk? Édeset ha kérhetem - villantottam rá a pincérre egy lehengerlő mosolyt, majd visszafordultam Ryan felé, és éreztem ahogy elönt a szorongás. Most akkor csendkirályt játszunk vagy mi? 
- És mióta laksz itt? - kulcsoltam össze a kezemet az asztalon, és megtámasztottam rajta az államat. Igazából nem érdekelt, hogy ki ő, honnan jött, mit csinál, mert egy kicsit se izgatott, de azért nem vagyok egy bunkó cafka. Engem udvariasságra és kifinomultságra tanítottak! 

/folyt. asztalok a bárban/

Besétáltunk a Grillbe. Klaus arca egy pillanat alatt megváltozott, és újra az a férfi állt előttem, akit megismertem. Elmosolyodtam. Ezt az arcát sokkal jobban szerettem. Leültünk, én pedig intettem a pincérnek, hogy hozzon nekem egy whisky-t. Én nem voltam éhes, ha Klaus enni akar, akkor egyen. Amikor kihozták az italt, belekortyoltam. Körbenéztem a teremben, és a szemem megakadt egy ismerősön.
- Elena. - suttogtam, mert láttam, hogy a két vámpírsrác is vele van. Klaus megemlítette a vámpírt, mire rá emeltem a tekintetem.
- Na, végre. Ki az? - kérdeztem tőle, de azért fél szemmel Elenát és az őrségét figyeltem. Ittak. Ha minden este ezt csinálják, nem lesz nehéz őt becserkészni... Újabbat kortyoltam, és közben szemügyre vettem a két Salvatore pasit. A fekete hajú nagyon szexi... Lehet, hogy jobban meg kéne ismernem... Majd ha Elenával végre beszélek, akkor megismerem Damont. Stefannak nagy a feje...

/From Sport pálya/

Miközben leültünk az asztalhoz, én lélekben teljesen máshol jártam. Azon gondolkoztam hogy már megint megszívhatom. Nem is kicsit. Ezt pedig most nem engedhetem meg magamnak. Tudtam hogy nem sokára eljön a szomorúság ideje, hiszen boldog voltam pár gondolattal ezelőtt, de most, most már csak menteni akartam magam az újabb kínoktól. Amit persze most felerősítve érzek majd. Mindezt azért, mert egy pár percre felmelegítette valaki az évezredek alatt kihűlő szívemet. Ez nem igaz. Becsapom magam. Nem valaki melegítette fel a szívemet, Alyson volt az. Épp ezért ilyet nem csinálhatok vele többször. Nem karom érezni a bőre forróságát mikor hozzá érek, nem akarom többet az édes illatát sem olyan kis távolságból érezni. Dehogynem akarom! De nem teszem soha többet, mert azt már nem bírnám csak úgy elengedni. Nem kaphatok belőle többet, mert azután nem érném be a kevesebbel. Tartani fogom a távolságot. Épp ezért, ezt sem folytathatom... A gondolat menet közben az arcom újra csak egy pszichopata gyilkosévá lett, nem is hasonlított a korábbi kinézetéhez.
Leültem a Alysonnal szembe lévő helymellé. Ez így a legkevésbé intim.
- Akkor most beszélhetünk a vámpírról. - a gúny ugyanúgy ott volt a hangomban mint ez előtt, talán még kicsit erősebben is lehetett érzékelni. Ez most így nagyon fáj, mert nem akarom Allyt bántani, de tudom hogy jól cselekszem. Amennyire lehet, hiszen rám nézve ez a legjobb megoldás.

Mikor leültünk egymással szemben az asztalhoz végig csak mosolyogni tudtam. Minden egyes pillanatot ki akartam élvezni Lesleyvel, amíg el nem jön a megfelelő pillanat ahhoz, hogy... hogy elmondjam neki, amit megtudtam. Számítottam rá, hogy feláll és otthagy vagy teljesen kiakad, esetleg rámveti magát, ezért arra gondoltam, hogy megvárom míg teljesen kiürül ez a hely. Addig is kiélvezek minden egyes pillanatot.
Hirtelen megjelent mellettünk Mike, aki egy-egy étlapot rakott le elénk és türelmesen egy lépést hátrálva várta, hogy mit rendelünk.
- Hmm... - kezdtem el tanulmányozni az étlapot, miközben lopva Lesleyre pillantottam a papír felett. Az érzelmek csak úgy kavarogtak bennem.
- Először is kérek egy whiskey-t. Te iszol még valamit Lesley? - villantottam 250 wattos mosolyomat a lány felé.

Ahogy közelebb ért hozzám, úgy éreztem a halott szívem újra megdobban. Csak egyszerű öltöny viselt, mintha tudná, hogy utálom a túl öltözöttséget. Azúrkák szeme, mint valaki fény alagút végén úgy csillogtak, miközben felém igyekezett. Elégedett mosollyal az arcomon, figyeltem ahogy elkalandozik a tekintete pár másodpercre, de nem viszonoztam a bókot. Nem azért mert nem tetszett - sőt eszméletlenül helyes volt - de én nem az a fajta vagyok. Mikor pedig hirtelen eltűnt előlem, és csak azt láttam ahogy hátra megy, megállt bennem a ménkű. Csak nem dolgozni akar? Miközben a martinimat iszogattam, és a fiúk munkáját figyeltem egy meleg érzés lett úrrá rajtam. Olyan volt mint az izgatottság és...a szeretett keveréke? Ez hülyeség. Ez csak egy randi. Az a gyertya pedig olyan romantikus volt, hogy pár pillanatig beugrott pár emlék a múltból...

"-Megfelel, kisasszony? - mutatott Dan a gyertyafényes asztalra. Kint álltunk a nagy lombkorona alatt rózsaszirmok között és mindenhol a fűbe gyertyák világították meg a tere. Minden olyan gyönyörű volt. Ámulattal néztem körbe, és úgy éreztem mintha egy tündérmese részese lennék.
- Tökéletes - nyögtem ki nagy nehezen, az első szót ami eszembe jutott. Felkontyozott hajamba belefújt a meleg nyári szellő, és ajkamba harapva pillantottam Daniel felé, aki kinyújtotta a karját felém, és odahúzott az asztalunkhoz. Udvariasan kihúzta a széke, majd velem szembe foglalt helyet.
- Az étel nem éppen a legnagyobb szakácstól van, hanem szerény személyemtől, de remélem ízleni fog kegyednek az étel - rakta elém, a húsos, borsós valamit. A kinézete szép volt, sőt még ehetőnek is tűnt, de amikor bekaptam az első falatot úgy éreztem mindjárt kidobom a taccsot. Villámgyorsan a vízért nyúltam, hogy leöblítsem a torkom, mert úgy éreztem mindjárt megfulladok.
- Ennyire rossz? - kérdezte Daniel, mire én sajnálkozó mosollyal jutalmaztam meg.
- Remélem azért a desszert ehető lesz - tolt elém egy szelet csokoládé tortát.
- Ez isteni - örültem meg, és majd két perc alatt befaltam az egész szeletet.
- Annak örülök...várj van ott valami - ijedten kaptam a számhoz, mire Dan előre hajolt, majd közelebb, és közelebb míg végül..."

- Persze - nyögtem ki bambám, és próbáltam felmérni meddig tartott az elkalandozásom. Zavartan leültem az egyik székre és próbáltam rájönni miért láttam most ezt. Mi köze van ehhez Ryannek? Miért nem tudom eltemetni magamba Danielt? Miért nem vagyok képes túllépni rajta?

Először azt hittem, hogy gyerekjáték lesz ez az egész, de be kell vallanom, hogy mégsem az. A Grill bejárati ajtajáig a lehető legmagabiztosabban lépkedtem végig a nyirkos, sötét utcákon. Egy egyszerű fekete öltöny volt rajtam. Nem erősségem a kiöltözés.
Mikor odaértem a bejárathoz egy pillanatra megremegtek a lábaim, de nagy levegőt vettem és beléptem az ajtón. Gyorsan körbepillantottam a helységben és csalódtam, mivel tele volt az egész. Egyetlen szabad asztal és szék sem volt. A tekintetem automatikusan a bárpult felé vándorolt, ahol megpillantottam Lesleyt. Egy pánt nélküli ébenfekete ruha volt rajta, amit néhol gyöngyök díszítettek. Szintén sötét haját szabadon hagyta, és mint egy lepel hullott szabadon hagyott vállaira. Elképedtem. Így nézett ki, mint az éjszaka hercegnője, de mégis volt benne valami emberi.
Kissé erőtlenül, de végül is elindultam Lesley felé a bárpulthoz. Mikor odaértem sajnálkozó tekintettel néztem rá, hogy nem tudom leültetni sehova, de az a huncut kis mosoly végig ott volt az arcomon. Annyira gyönyörű volt...
- Szia! Gyönyörű vagy... - pár pillanatra elkalandoztam, de gyorsan visszarángattam magamat a valóságba és lebiggyesztett ajkakkal szólaltam meg.
- Sajnálom, hogy nem jutott nekünk asztal... - hirtelen valami fantasztikus dolog jutott az eszembe. - Várj! - szóltam oda Lesleynek, majd elindultam a bárpult másik felébe, ahova csak az ott dolgozók mehetnek be.
Szerencsére Mike és Eric pont ott volt hátul, így nem kellett sokáig keresgélnem őket. Gyorsan odasiettem hozzájuk és elmagyaráztam nekik, hogy kéne egy asztal és két szék a raktárból. Rögtön beleegyeztek, hogy segítenek kihordani és megteríteni nekem.
Mikor kész voltunk a kipakolással megköszöntem a srácoknak a segítséget, majd elővettem egy doboz gyufát és meggyújtottam az asztal közepén álló gyertyát. Hatalmas mosollyal az arcomon fordultam vissza Lesley felé, majd az asztal felé mutattam.
- Megfelel?

Hazudnék ha azt mondanám nem voltam ideges. Végül is majdnem ötszáz év után végre újra randizok. Ezt azt hiszem megér egy Váót. Vagy csak én reagálom ezt túl? Istenem, miért izgulok én ennyire? Idegesen végig tekintettem magamon, és a drága Valentino ruhámon, ami olyan fekete volt mint az éjszaka és itt ott gyöngyök díszítették az alját, felül pedig pánt nélküli volt. A hajamat szabadon hagytam, az összképet pedig a kedvenc Tiffany gyémántjaim koronázták meg. Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsimból, majd határozott léptekkel átléptem a küszöböt. A hely tele volt, egy szabad asztal se volt, így - őszinte bánatomra - a bárpult felé vettem az utam és leültem az egyik félreeső részére.
- Elnézést, egy martinit kérem - intettem oda a pincérnek, aki pár perc múlva már fel is szolgálta az italt.
- Merci - vetettem rá egy csábos mosolyt, és hallottam ahol a szíve hevesen kezd dobogni a pillantásomtól. Elfordítottam a fejét, és egy nagyot kortyoltam az italból mielőtt kísértésbe és az ajtót kezdtem szuggerálni. A felültet vége. Ezt most garantálom

Amilyen gyorsan jött, el is illant előlem. Már csak az a tízes maradt utána, na meg a drága parfümjének édes illata. Utána kell mennem... Nem, dehogy kell! - kezdtem el vitatkozni magammal - De nem bírom nélküle... Azt hiszem, hogy szeretem... Nem mehetsz utána! Veszélyes lehet!! - kiáltottam magamban. Ennek a szónak akkora ereje volt, hogy még én is megremegtem tőle. Hogy is gondolhatok ilyet? Veszélyes... Egy ilyen tüneményes kis teremtés? Nem is tudom, hogy honnan jött ez az érzés, csak úgy magától tört elő belőlem. Egy amolyan megérzés volt.
Teljesen elzártam minden gondolatot magamtól és gyorsan ledobtam magamról a kötényemet. Annyira siettem, hogy még a pénzt sem raktam el a bárpultról, amit Lesley hagyott ott. Amilyen gyorsan csak tudtam megindultam a kijárat felé és minden erőmmel azon voltam, hogy még időben utolérjem a lányt.

//Befejezett//

Ahogy az Ajka hozzá ért a csukómhoz, hihetetlen vágy söpört végig rajtam.molyan volt mint régen, amiko az urak kezet csókoltak nekem. Hirtelen újra 1508-ba éreztem magam. Csak, hogy az boldog emléknél erősebb volt a szomj ami kínzott. Az alkohol hatása elmúlt és érezni kezdtem ahogy a szemfogaim növekedésnek indulnak, miközben Ryan nyakára özpontositok. Az az életerő, ami egy karjnyujtasnyira van tőlem. De nem szabad...neki is élnie kell. Valahol a távolba hallottam a hangját, de olyan távoli volt, mintha egy másik világból szólna hozzám. El kell innen tűnőm, most!
- Tessék? - kérdeztem kában, feleszmélve a gondolataimból - Jah igen persze...Köszi az italt, Ryan - tettem az asztalra egy tizest, de nem vártam meg a visszajárót. Gyenge voltam befojásolni a fiú elmélyét, de ahhoz nem, hogy olyan gyorsan elhúzzam a csíkot amilyen gyorsan csak lehet. Nem néztem hátra, csak egyenesen előre miközben a következő vacsora át kutattam, a Mystic Grill előtt.

Elvigyorodtam a név hallatán, mivel ez csak kiegészítette a lány szépségét.
- Nos, Lesley Petrova. - gyorsan a keze után kaptam, amit felemeltem az arcomig, majd egy gyengéd puszit nyomtam rá, miközben kicsit elpirultam. - Ryan Jasobs vagyok. Örülök, hogy megismerhettem. - vigyorogtam, és közben reméltem, hogy át tudok adni a lánynak valamit a jókedvemből. Ami azt illeti elég feszültnek tűnt.
- Szerintem ma már nem fog idejönni a barátnőd... - motyogtam, miközben megfordultam és elkezdtem pakolászni az italos szekrényen. Nem állt szándékomban itt tartani az örökkévalóságig, untatva a beszélgetésemmel, de ha nagyon menni akar, hát had menjen. Gyorsan befejeztem a pakolászást, majd kérdőn néztem vissza Lesleyre.

- Kösz - feleltem, és egy jó nagyot kortyoltam az erős alkoholból. Ez egy kicsit gyengítette a szomjamat, na meg a nyaki ütőér utánni vágyat. Mondjuk kár lenne, érte olyan cuki...Fogd be Lesley-angyalka ez csak egy két lábon járó vérbank, semmi több. Pedig olyan aranyos a mosolya. És akkor? Az őzikéknek is vannak ilyen bambi pillantása mégis megeszed őket! Mégis mit tett, hogy ilyen mogorvának kell lenned vele? Nem barátokat akartál szerezni? Ha a barátokat mostanság elő vacsoranak hívják...KUSS! Jane mégis hol a fenébe vagy már?
- A barátnőmet várom - próbáltam egy kicsit elővenni a régi udvarias oldalakat, hiszen nem akarok úgy bemutatkozni, mint a Morgó, a Hófehérkéből. Hirtelen elővett egy kissé összegyűrt papírfecnit és én rögtön megismertem Jane szálkás betűit. Végülis róla másoltam a matek röpdogat a mai órán.
- Petrova. Igazából Lucia a nevem, de ha a barátom akarsz lenni Lesleynek szólítasz, világos? - figyelmeztettem, és egy nagyot kortyoltam a wiskys poharamból. Úristen, mit mondtam! Menj a fenébe, angyali-Lesley!
- Már mint, nem úgy értettem, vagyis, úgy de... Mindegy ebből már úgy se jöhetek ki jól - legyintettem, és a pohár fenekére néztem. Ebből se iszom ma már többet!

Hát, ez fájt! Tisztára, mint egy hatalmas pofára esés, de mégis érzek valamit. Valami érzelmet vagy vágyat, amit elfojt magában. Egy apró szikra, ami néha-néha fellobbanni látszik, de ő mindig 'eloltja'. Nem hiszem, hogy azt akarja, hogy az érzelmei a felszínre kerüljenek. Mintha félne tőlük.
Elvigyorodtam, és elfordultam, hogy elkészíthessem a whiskyt, amit kért. Pillanatok alatt kiöntöttem az italt, majd szépen letettem a lány elé.
- Parancsolj! - Megtöröltem a kezemet egy kendőben, utána rátámaszkodtam a bárpultra, és ismét elkezdtem gyönyörködni benne. Elég feszültnek tűnt, hogy nem találja azt, amit, vagy akit keres, ezért ismét megszólítottam.
- Csak nem keresel valakit? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd hirtelen eszembe jutott, hogy ma járt itt egy barna, göndör hajú lány, aki hagyott egy üzenetet. Gyorsan előkapartam a pult alól egy papír fecnit, amin egy rövid szöveg állt: ,, Bocsi Lesley, de ma nem tudok lemenni a Grillbe, de remélem, minél előbb összefutunk majd. Jane" Kicsit kiegyenesítgettem a papírt, majd óvatosan felnéztem a lányra.
- Lesley?

Na tessék lehet nekem ennél nagyon pechem? Pont egy olyan srácot kell kifognom, aki még a talpán nyomát is felnyalná. Kicsit hasonlít Rá de mégis más ez a srác. Nem mintha bejönne nekem, győzködtem magam, egyáltalán nem az esetem.
- Egy whiskyt - tagoltam erősen a mondatot, majd anygyali mosoly kíséretében hozzá tettem - jéggel - és már fordultam is vissza a telefonomhoz, hogy megnézzem jött e valami üzenetek, és próbáltam levegőnek nézni a srácot. Nem az esetem, nem az esemet...

Ez is egy szokásos verőfényes délután volt, mint a többi. Odakint pár perc alatt arany barnára lehetett barnulni, gondolom azért nincs ma bent olyan nagy forgalom, nem mintha tolongani szoktak volna itt az emberek. Kivételes eseteknek számítottak, mikor valami új banda lépett fel a Grillben, vagy valaki gondolt egyet és rendezett egy jó kis bulit.
Unottan sóhajtottam egyet, majd gyorsan leszedtem egy üres asztalt. Visszavittem a poharakat a bárpulthoz, ahol nekiláttam elmosogatni őket. Utáltam ezt a melót, de ha pénzt akarok szerezni, akkor bizony meg kell dolgoznom érte. No meg amúgy sincs kivel töltenem a szabadidőmet, már ha lenne. Nem volt senkim... a szüleim vagy nem voltak itthon vagy épp nyaraltak valahol vagy tudom is én merre jártak. Ami azt illeti, nem igazán foglalkoztak velem. Nevelőszülők neveltek fel és mindig csak a cselédekkel meg a mi jó öreg komornyikunkkal tudtam játszani. Soha nem engedtek a többi gyerek közelébe, mert mindig azt mondogatták, hogy legalább azt a kis tekintélyünket tartsuk meg, hogy alapítói családból származunk. Pff... persze...
Épp csak befejeztem a mosogatást nyílni kezdett a bejárati ajtó. Gyorsan felkaptam a fejemet és lefagytam. Ez hihetetlen volt. Gyönyörű, igen sötét barna, göndör fürtök közül pislogott kifelé egy mogyoróbarna színű szempár, amit még a napszemüveg mögül is nagyon jól lehetett látni. Szinte áttetsző tejfehér bőre volt, ami kifejezetten passzolt a hófehér szoknyájához.
- Istenem. - suttogtam magam elé, majd kicsit hátrébb húzódva a bárpulttól nekitámaszkodtam az italos szekrénynek és onnan csodáltam tovább ezt a gyönyörűséget. Mintha végig keresett volna valakit, de nem találta meg, gondolom ezért ült le. Biztos van barátja vagy valaki az életében, aki boldogítja. Nem úgy, mint nekem.
- Elnézést, kaphatok egy italt? - csendült a kérdés. Hirtelen elrugaszkodtam a szekrénytől és odasiettem a bárpult másik végén üldögélő lányhoz. Ami azt illeti elég közel hajoltam hozzá, talán túl közel. Édes parfümjének az illata csak úgy átjárta minden porcikámat, mikor beleszagoltam a levegőbe.
- Persze! - válaszoltam - Mit hozhatok? Valami ütőset vagy inkább maradjunk valami lazábbnál? Ami azt illeti, ahogy elnézlek te inkább az erősebb italokat, részesíted előnyben, nem? - gyorsan elvigyorodtam, majd gyorsan kacsintottam egyet. Mélyen a lány mogyoróbarna szemébe néztem, ami szinte rabul ejtette a tekintetemet.

Miután vége lett az utolsó órámnak is, fogtam a kocsit haza mentem. Csodálatos "kis" kuckom, a város határban található, jól elrejtve a fák között. Amint hazaértem vettem egy frissítő zuhanyt, majd tanácstalanul nyitottam ki a szekrényem mivel nem volt egy hordhato ruhám se. Végül egy fehér miniszoknyát választottam, hozzá illő térdig erő csizmával. Ehhez egy egyszerű mintás rövid ujjú pólót választottam amit hosszú nyaklanccal és karkötőkkel bolonditottam meg. Göndör ti csekket szabadon hagytam csak egy napszemüveget tűztem bele. Már nyitottam az ajtót amikor a nap sugarai egyszerűen égetni kezdték tejfehér bőrömet. Pirosodni, majd dagadni kezdett volna, ha nem csapom be olyan gyorsan az ajtót amilyen gyorsan csak tudom. Szitkolózva futottam fel a fürdőbe ahol meg is láttam a mosdónál amit kerestem. Az aprócska aranyláncon egy gyönyörű zafir Köves gyűrű feküdt. Óvatosan végisimitottam rajta, és eszembe jutottak az emlékeim az emberi eletemről. Amikor Daniel megkérte a kezem, és amikor a fűzfa alatt örök hűséget fogadtam neki. Ezzel a gyűrű el kérte meg a kezem - csak a követ cseréltem ki 200 éve mert kiesett belőle és nem tudtak megjavítani. Nyakamba akasztottam a láncot, és elindultam a Grill felé. Jane nagyjából elmagyarázta merre kell menni de én igyis vagy negyed órát keringtem a városba. Mikor átlépték a küszöböt meglepetten vettem észre, hogy csak pár diák, és nehány szerelmes pár ül az asztaloknál. Hat nem nagy itt a forgalom,gondoltam magamba miközben helyet foglaltam a bárpultnál és a tekintetemmel Janet kutattam. Sehol nem láttam barna loboncát, így visszafordultam a pulthoz és odaszóltam az egyik pincérfiunak.
- Elnézést, kaphatok egy italt?

Amilyen hamar megismertem olyan hamar el is ment. Az a kis idő is elég volt, hogy jóba legyünk. Annyira örülök, mert szereztem egy új barátnőt, de még annyira nem ismerem majd a következő találkozásunknál. Majd biztos, hogy jobban ki fogunk jönni egy mással remélem. Közben magam elétettem a táskát és kikutattam a pénztárcámat. Amint kifizettem az italomat, egyből összeszedtem magam és haza mentem.

/Befejezett/

Majdnem szó szerint elárulta nekem, hogy mi ő, de mégsem. Én legalábbis a mondandójából simán kiszűrtem volna. Gyorsan egy húzásra megittam a második pohár whiskyt, majd kicsit szabadjára engedtem a gondolataimat. Elgondolkoztam az életen, a vámpírokon, a vérfarkasokon, az embereken és más egyéb furcsaságon, de az embereknél megakadtam. Ismét eszembe jutott Jeremy, és ami azt illeti már nagyon hiányzott. Mióta azon a bizonyos éjszakán 'vért cseréltünk' sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Eldöntöttem magamban, hogy most rögtön elmegyek hozzá. Sajnáltam itt hagyni ezt a kedves lányt, de a vágyaim erősebbek.
- Nézd, sajnálom, de mennem kell. Örültem a találkozásnak, és tényleg nagyon sajnálom, de vár rám valaki. - nyögtem ki, majd egy gyors bűnbánó, de barátságos pillantást vetettem a lányra és már indultam is a kijárati ajtó felé.

Mikor megfogtuk egymás kezét csak annyit éreztem, hogy kirázta a hideg, de mitől azt nem tudom. Talán tőlem? Áh, az nem lehet, vagy mégis? Lehet, rájött, hogy mi vagyok, de hát ki tudja gondoltam magamban… Szinte minden ismerkedésnél ugyan azok a kérdések. Viszont habozás nélkül válaszoltam rá.
- Hát én úgy pár hete költöztem ide. Vagyis rábeszéltem szüleimet, hogy vegyenek neme itt egy házat. Igaz, hogy fiatal vagyok, de én tudok magamra vigyázni. Bár már keveredtem párszor kalamajkába, és sikeresen k is másztam belőle. Én konkrétan bátor vagyok, nem félek semmitől, mert az életben sok mindenre rájön az ember. –feleltem, de azért ebből a mondandómból sokat elmondtam magamról csak a titkomat nem. Ismét felemeltem koktélomat és egy húzásra mindet meg ittam. Jól felfrissültem tőle. Ismét intettem a pincérnek és egy újabb koktélt kértem.

Mikor megérintettem Ninát kirázott a hideg. Remek! Már megint kibe ütköztem? Helyesebben mibe? Csak nem egy újabb vámpír? Hát nem! Egy vérfarkas. Hát, amíg nem akar kárt tenni, bennem addig nem igazán érdekel mi ő. Remélhetőleg jó barátnők leszünk.
- És te mióta élsz itt Mystic Fallsban? - kérdeztem, miközben sokatmondóan a szemeibe néztem és egy sanda vigyort eresztettem ki az arcomra. Óvatosan levettem a tekintetemet a lányról, majd megittam a maradék italomat, miközben a szemem sarkából tovább figyeltem a lány minden apró mozzanatát.
Miközben vártam a válaszát és intettem a pincérnek, hogy hozzon még egy italt, elgondolkoztam, mi lehet Scarlettel, és vajon Jeremy túl esett-e már a 'nagy beszélgetésen' Jennával. Egy biztos, hogy a Grillből egyenesen a Gilbert házhoz vezet majd az utam és most kivételesen a főbejáraton, fogok bemenni a házba.

- Nem dehogy is titok. Az én nevem Nina vagyis, Nina Damian. –feleltem mosolyogva és felé nyújtottam a kezemet. Miután kezet ráztunk ismét kortyoltam párat a koktélból és egyből visszafordultam Jane felé. Ismét végig mértem és elmosolyodtam. Kezdetnem nem rossz Nina csak így tovább biztattam magam legbelül. Tulajdon képen nem mindig vagyok beszédes, főleg mikor ismerkedésről van szó, olyan kor olyan vagyok, mint egy gyáva nyuszi, de nem mindig. Már tudtam előre, hogy jó barátok leszünk majd, hisz nem sokan kedvesek egyszerre mikor megszólítják őket.