Jeremy szobája

Lassan elzártam a csapot, majd törölköző után nyúltam komótosan megtörölköztem, csak a hajamat hagytam vizesen. Felkaptam magamra, egy laza gatyát, majd fogat mostam, megborotválkoztam, reggeli jól megszokott folyamatok, amik mindig megnyugtatnak. Még mindig bágyadtan léptem ki a szobából és elképzeltem, ahogy előveszek egy cigit és elszívom, de nem tehettem, már nem... mégis milyen dolog lett volna, na jó talán annyira nem muszáj rögtön megjavulnom...
Odasettenkedtem az íróasztalomhoz és csendesen kihúztam a fiókját, majd kikaptam a mélyre dugott cigis dobozból egy szálat az öngyújtómmal egyetemben és mikor már készültem volna kisettenkedni a szobából, hogy elszívjak egy jól megérdemelt szálat, akkor vettem észre, hogy figyelnek...
- Jó reggelt! - Vigyorogtam, majd odaültem az ágy szélére és lágy csókkal köszöntöttem szerelmemet. Reméltem, hogy nem tudja, hogy ma van a születésnapom, ugyanis utáltam ezt a napot, bár az egyáltalán nem zavart, hogy végre tizenhat lettem...

Az éjszakám nyugodt volt, és álommentes. Az éjszaka folyamán egyszer felébredtem. Jeremy hátulról átölelt, az egész olyan megnyugtató volt, így hamar vissza is aludtam. Akkor sem álmodtam semmit, hálisten. Most erer volt szüksége; egy nyugodt, csendes és pihentető alvásra. Néhány órával később a nap sugarai ébresztettek, melyek természetesen pont a szemembe sütöttek. A kezemet az arcom elé tettem, hogy ne érjen több napfény, de már késő volt. Olyan éber voltam, mintha nem is éppen most keltem/keltettek volna fel. Sóhajtottam, majd felültem, és körülnéztem. A tegnapi nap eseményei kezdtek bevillanni, és egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Hol van Jeremy? A szobában nem volt. Fülelni kezdtem, és ekkora hallottam meg a vízcsobogást. Biztosan zuhanyzik. Akkor hálisten nemsokára visszajön, és itt lesz mellettem.
Álmosan megdörzsöltem a szemem, majd az ablak felé néztem. Összeszűkült szemekkel, és összevont szemöldökkel néztem a gonosz napra, ami felébresztett. Halkan morogtam egy kicsit, majd meghallottam, ahogy Jeremy elzárja a vizet...

Melanie hamar elaludt, jó érzés volt, hogy mellettem feküdt, így száz százalékosan biztonságban tudhattam, más volt a mostani együtt alvásunk, mint eddig bármikor régebben leittuk magunk, beszívtunk és vadultunk minden tekintetben, de most már minden más volt hisz pár rövidke hónap alatt szülőkké kellett cseperednünk.
A mély elmélkedés közben "kis kifli nagy kifli" pózba öleltem hátulról Melaniet és lassan elnyomott az álom, messzi országokban jártam, gonosz Justin nevű vámpírra vadásztam...
Furcsa zavaros álom volt ez, mi sötét felhőt hagyott maga után. Reggel karikás szemekkel ébredtem, bágyadtan ránéztem az órára még csak fél hat...
Nem szerettem volna Melaniet felébreszteni, így csöndben kimentem a fürdőbe megengedtem a zuhanyzóba a vizet, levetettem ruháimat és csak engedtem magamra a hideget, felfrissültem valamelyest, de még mindig hulla voltam, az utóbbi hét teljesen kikészített, annyi minden történt, de most már vége ebben kell erősítenem magam, már minden jó lesz, az életem változik és végre szerelmes vagyok. Minden a legnagyobb rendben lesz, csak előtte össze kell magam szednem...

//Ház egyéb részeiből//

Megittuk a teánkat, majd elindultunk felfelé. Jeremy jó hangosan trappolt, gondolom így akart jelezni Selenának, hogy lépés van. Majdnem elnevettem magam, de azért sikerült visszatartani, mivel tudtam, hogy Selena már nincsen a szobában. Jer bement Elena szobájába, és kihozott nekem egy hálóinget.
- Köszi. - mosolyogtam rá, majd mindketten bementünk a szobájába. Gyorsan átöltöztünk. Nem voltam előtte szégyenlős, látott már ő teljesen csupaszon, annyiféle pózban, hogy megszámolni sem tudom... Rámnézett azzal a tekintetével, ami azt sugallta, hogy csatlakozzam hozzá. Olyan édes volt, hogy azt elmondani sem tudom. Elmosolyodtam, és bemásztam mellé az ágyba. Lefeküdtem mellé, persze a hátamra. Oldalt is tudok aludni, de így jobb. Megfogtam Jeremy kezét, és megsimogattam a kézfejét. Sóhajtottam egyet halkan. Nagyon fáradt voltam, így lehunytam a szememet. Nem telt bele sok idő, álom nehezedett rám, és hamarosan elaludtam.

Nem éreztem többé embernek magam, semmilyen értelemben. A családom, akikről legalábbis reméltem hogy azok mind utálnak.. Justin miatt. Nincs már semmi itt amiért van jogom jelen lenni, és ez szánalmas, mert máshova pedig nem mehetek. Azt hittem ez az otthonom, de tévedtem. Elena, a saját húgom akar kirakni a házból, és ez mind Justin hibája. Én feladtam azt az életet. Én nem akartam többet gondolni se rá, de most itt van, és tönkre tette az új életemet.
Miért? Miért kellett ide jönnie? Nélküle is élhettem volna. Akár Jeremy nélkül, de a családommal. Gyászt, szomorúságot, és mérhetetlen dühöt éreztem. Muszáj voltam levezetni valamin. Kilöktem Justint az ablakon, és élvezettel hallgattam a kiabálását, és a halknak koránt sem nevezhető puffanását. Nem éreztem semmit abban a pillanatban csak teljes kielégülést. Egy pillanatra mintha nem is én lettem volna. Abban a másodpercben gyilkolni akartam. Ez megijeszt. Megakartam ölni... Justint. Sőt még mindig megtenném. De hogy juthat ilyen az eszembe? Mi lesz ha bántok valakit? Elenát, Jeremyt, vagy rosszabb, mi lenne ha bántanám a terhes nőt? Mi lesz ha Justin teszi ezt? Szerintem biztos dühös. Hiába az egész, én szeretem őket, oda dobnám akármelyikükért az életemet. Még azért a nő ért is, hiszen szemmel láthatóan sokat jelent Jeremy-nek. Leugrottam justin mellé, és elrángattam valamerre. Szerintem mikor abbahagytam a vontatást már nem is voltunk Mystic Falls-ban. Úgy látszik ennek az életemnek itt a vége, és most kezdődik egy új. Egy szörnyű, unalmas, és Justinos élet. Ennél még a halál is kedvesebb fogalom, de nem tehetem ezt a "családommal". Nekem ők azok, és mindig is azok lesznek. Ez ellen nem tehetek, és nem is szeretnék. Örülök hogy lesz kikre gondolni amíg leélem ezt a nyomort Justinnal.

/Befejezett/

Teljesen kiakadtam a srác kiabálásán. - Elnézést, de akinek be kéne itt fognia az egyedül TE vagy. Mégis mit képzelsz magadról? - keltem ki magamból. Nem szoktam ilyen lenni, vagyis régebben Damon-nal igen, de ez a gyerek.. Nem tudom mit képzel magáról. Másnak a házában van, és még ő kezd kioktatni minket? Mikor Isobel nevét felhozta döbbenten néztem rá. Mindig Isobel.. - Bocsánat, de az az elmebeteg gyerek az öcsém. - szúrósan pillantottan rá.
Ideges voltam, és nem csak rá, hanem Sel-re is. Ha tényleg a barátnője.. akkor mit akart az öcsémtől? Aha főnyeremény, és kihasználta. Csak gratulálni tudok nekik. A hajamba túrtam, és mély levegőket vettem. Valahogyan le kell vezetnem a feszültséget. Behunytam a szememet, és már előre tudom, hogy megfogom bánni a következő mondatomat. - Selena.. - kezdtem bele, és kinyitottam a szememet. - Jobb lenne, ha egy pár napra, esetleg hetekre elköltöznél.. Szerintem túlságosan elhamarkodtuk az egészet. - vallottam be az igazat. Mégis csak beállított, és máris egyből egy fedél alatt lakunk..
Láttam az öcsémen, hogy fáradt, és csalódott, emiatt én is jóval rosszabbul éreztem magam. Megfogtam Melanie kezét biztatásképp, hisz terhes.. Túl sok lehet neki az információ, és nagyon jó barátnőm. Visszanéztem még utoljára rájuk. - Csalódtam benned.. - suttogtam Selena-nak, majd lementünk a nappaliba.

/folyt. Gilbert ház egyéb/

Na jó most már betelt a pohár szerettem volna Elenával beszélni kettesben... El kellett neki magyaráznom, hogy hogyan is állnak a dolgok és féltettem Melt is, akinek nem tehet túl sok jót az idegesség...
- Tudod mit inkább te fogd be, meséljek, hogy nekem milyen nehéz? Az önsajnálattal itt semmit nem érsz szeretném ha elmennél... - A hangom kezdett fáradtba átmenni és a kimerültség a kinézetemen is jócskán meglátszott... Ekkor ugrott csak be, hogy Justin a barátnőm kifejezést használta Selenára lehetséges, hogy Ők még járnak? Kicsiny könnycsepp csurgott végig az arcomon már nem volt kedvem leplezni a szomorúságot ennél több dolgot nem szerettem volna megemészteni...
- Justin miért mondta, hogy a barátnője vagy? Te egyszerre két emberrel jársz? - A választ már ki tudtam olvasni a tekintetéből is így nem kellett várnom a reakciójára. Becsapva éreztem magam és csalódottnak...
- Mel ne hallgasd ezt tovább kérlek! Nem szeretném ha bármi bajotok esne. - Lassan kisétáltam a szobámból az egyetlen menedékből, amit eddig a magaménak mondhattam, de mielőtt kiléptem volna cinikus tekintettel fordultam hátra:
- Gyertek! Hagyjuk a hős szerelmeseket találkozni. Ez a szomorú, rossz előéletű fiú is megérdemel egy kis boldogságot. - A mondat közbe jelentőség teljesen néztem Melre és Elenára, hogy menjünk le már végre a nappaliba...
- Ja és Selena kérlek máskor ne hozd rám a frászt, mert pár szörnyű percig azt hittem szó szerint sokkot kaptál.

- Elena én nem is. Ő csak.. - nem tudtam ki mondani hogy igazából ő a pasim. Úgy hogy közben Jeremy is. Ez képtelenség.
Megijesztett Justin reakciója, de jól esett hogy megvédett.
Aztán leesett mit is mondott igazából. Most mindenki mindent tud, és...
- Te.. te találkoztál Isobellel? - döbbenten fürkésztem az arcát, és valami válasz szerűségre vártam.

- Befogná végre mindenki? - üvöltöttem rájuk.
- Ez tisztességtelen, csak azért viselkedtek így, mert vámpír vagyok. Mit vártok tőlem? Ide vonszol valami Isobel Los Angelesből, átváltoztat, szól hogy vigyázzak Sel-re, és mikor ide jövök az ablak nem enged be, és mikor még is valami elmebeteg kölyök karókkal fenyegetőzik, és mindenki a barátnőmet kezdi piszkálni. Mi van veletek emberek? - Nem éppen voltam nyugodt, és ez érthető szerintem. Igaz hogy eddig nem ártottam egy légynek se, de szerinte mit ettem ma? Mindegy, nem tervezek gyilkolni.

Egy számomra ismeretlen hang köszönt nekem, de nem vettem róla tudomást. Ekkor hirtelen Selena átölelt. Visszaöleltem a nővéremet kedvesen. Annyira örült nekem, pedig nem is ismerjük egymást, még jó sok titok van közöttünk, de látszik rajta, hogy szeret engem, ahogy én is őt.
Majd Jeremy mondatánál teljesen ledöbbentem, és elengedtem Selena-t. Csalódottan a szemébe néztem, majd a fiúra, aki tudomásom szerint.. egy vámpír. És nincs jóba Jeremy-vel. Ki tudja, hogy este rá nem támad-e? Vagy Jenna-ra? - Megbíztam benned.. - suttogtam Selena-nak, és hátráltam. Legalább szólhatott volna, nem szeretnék a házból egy vámpír tanyát. Jeremy-hez fordultam, aki Melanie gyereke apja. Hirtelen ez túl sok volt nekem. Leültem az ágya szélére. Nem bírtam felfogni az újonnan szerzett információkat. Selena, a nővérem, idegen vámpírokat hív be a házba... Melanie visszatért, nagyon jó barátnők voltunk, Jeremy-vel is jól kijött, de terhes.. Jeremy-től. Jeremy.. a kis öcsém. Hogy nem figyelhettem rá? Hisz én vagyok érte felelős, de szörnyű nővér vagyok. Még magára sem tud vigyázni, nem hogy egy gyerekre! Nem minden olyan könnyű, mint a filmekben. Szinte minden órában felsír, etetni kell, pelenkázni. Nem állnak még készen.. Sosem hittem volna, hogy Jeremy-nek hamarabb lesz gyereke, mint nekem.. Bár nekem egyáltalán lesz-e valaha gyerkőcöm? Hisz.. mindig csak vámpírokkal akadok össze. A gondolat miatt még jobban elszomorodtam.

Hirtelen elegem lett mindenből Selena is idegesített és Justin meg végképp... Beszélni szerettem volna Elenával és Mellel, de Ők ide egyszerűen nem kellettek...
- Sel nem vagy normális, hogy hívhattál be egy vadidegent, még ha teljesen ártalmatlan akkor sem volt jogod hozzá. Ehhez csak is Elenának, Jennának és nekem van jogom... - Egyre dühösebb lettem és nem tudtam kezelni az indulataimat legszívesebben mindkettejüket elküldtem volna a francba...
És akkor még ehhez jött Elena, akit tényleg hívtam, de csak Sel miatt, aki nagyon is hamar rendbe jött és mégis olyan szívesen bújtam volna el a karjai között mint régen Ő mindig megnyugtatott, de nem voltam már kisfiú és most, hogy mondjam el neki a dolgokat...
- Elena én vagyok az... - A mondat végén elcsuklott a hangom és muszáj volt messzebb sétálnom a szobámban keletkezett tömegtől.

Ez a Melanie egyre kevésbé szimpatikus. Miért hiszi hogy mindent jobban tud?
- Justin nem ártana még a légynek sem. - rá se néztem miközben beszéltem. Jeremy arcát figyeltem. Amin egyre erőteljesebben jelent meg az indulat.
Ez megörült.
- Úristen! Jeremy higgadj már le. - nem kicsit lepett meg ezzel a karós dologgal.
Még a végén Jus tényleg kárt tesz benne.
Fel sem fogtam mi történik. Az egyik percben még Jeremy fenyegetőzik a másikban meg már nem volt fegyvere.
Justin nem bírja ha provokálják, pláne ha én is jelen vagyok.
Jer-nek nagy szerencséje volt hogy Elena haza jött.
- Elena! - mintha valaki átrendezte volna, varázs ütésre ki virult az arcom. Átöleltem, és örültem hogy végre itt van, szükségem van rá, ő megértené ezt az egészet, vele megbeszélhetném. Később.

Fel sem fogtam mit beszél Selena, de az idegesítő gyerek már is pattogni kezdett.
Nem elég hogy vagy két évvel fiatalabb nálam még ki is használja az alap elvet miszerint pisiseket nem ütünk. Oké ezt tiszteletben tartom. Egyenlőre, de csak is a szobában tartózkodó két nő kedvé ért. Egy egyszerű mozdulattal kicsavartam a kezéből a karót, és kidobtam az ablakon.
- Na, most valaki elmesélhetné végre hogy mi a fene folyik itt. - rohadtul elegem volt már az egészből. Tessék, még egy lány. Most már biztos nem lesz bunyó.
- Szia! - vágtam hozzá kicsit sem kedvesen, mit titkolózzak? Kicsit zavart hogy szarba se vesz.

/Gilbert ház/

Berontottam az ajtón, és kapkodtam a fejemet, annyian voltak ebben a szobában. Egyből Jeremy-re lettem figyelmes, egy karót tartott a kezébe, egy elég furán kinéző gyerekre. Jobban szemügyre vettem, vézna kis izomtalan gyerkőc volt. Ott volt Selena is.. Eléggé szörnyen nézett ki. Mi baja lehet? Majd egy másik lányra lettem figyelmes. Mikor megpillantottam azt hittem csak káprázik a szemem.
- Melanie! - suttogtam, és odamentem hozzá, az arcát fürkészve. Tényleg Ő volt. Mi lett vele? Ő az egyik öcsém barátnője a sok közül. Őt szerettem meg a legjobban. De ekkor valami lélegzetelállítót figyeltem meg rajta. Nagy a hasa. Felváltva tekintettem Rá, és Jeremy-re. Elkezdtem kapkodni a levegőt. Mikor is ment el?? Nem, ez nem lehet.
- Ki a szerencsés apuka? - kérdeztem nagyon zavartan. Csak kérlek Jeremy ne. Hisz még gyerek, nem tud ennyi felelősséget vállalni.

Furán éreztem magam attól, hogy egy ilyen kis töpörtyű, kicicomázott szerencsétlen minek osztja itt az észt... Elég szánalmasnak tűnt és bár tudtam, hogy vámpír nem féltem tőle. Hirtelen két dolgot fogtam fel ott a kezemen a gyűrű és ujjaim szorítják a piás üveget...
Hirtelen mozdulattal kiittam az üveg felének a tartalmát, akár egy sportoló az energia italt úgy öntöttem a mámorító lét kiszikkadt garatomra. Szétáradt bennem az adrenalin, elöntött a bátorság és valahol mélyen az apai védelmező ösztön is. Tudtam, hogy erősebb, tudtam, hogy gyorsabb, de láttam, hogy fiatal vámpír még...
Újdonsült erőmmel odarohantam az ágyamhoz (velem volt a meglepetés ereje), lehajoltam és kivettem az ágybetét alól egy hegyes karót, amit Vicky halála óta ott tartok és óriási vehemenciával elindultam a kis töpörtyű felé. Elé tartottam újdonsült fegyverem és furcsa érzésekkel telve néztem le a majdnem nálam két fejjel alacsonyabb "Justinra".
- Ha még egy lépést közelebb lépsz először a hasadba mártom és ha bármit teszel a szívedbe tekerem... Na húzás kifelé...- Nem voltam teljesen magamnál, de forrt bennem a düh és ez a vérszívócska pont tökéletes volt, hogy folytassam nagyapám tevékenységét, mert bár egy pár vámpírt szerettem bennem is élt az undor, az ellenszenv és főként a védelmező ösztön.

- Így viszont a ház összes lakója veszélyben van, te nagyon okos. - förmedtem rá a lányra. Úgy felelőtlen, ahogy van. Nem tudja, hogy vámpírokat nem hívogatunk csak úgy be más házába? Ostoba és fiatal...
Amikor azt mondta, "Jer a fiúm", megmerevedtem. Nagyon irritált ez a lány.
- Arra ez a felhajtás - fordultam a vámpír felé (mint kiderült Justin felé) - hogy normális ember nem hívogat be más házába vámpírokat. Csak ennyi. Tudod itt emberek is vannak, és nem szeretnénk, hogy bajuk essen. - mondtam farkasszemet nézve a sráccal. Elég fura látvány lehet, hogy egy hatalmas pocakkal rendelkező, 156 centis csaj kioktat egy pasi vámpírt (bár ő sem volt túl magas). De az istenért, ez így nincs jól!

- Igen Jer, az volt. Máskülönben meghalt volna, és nem is idegen. - próbáltam nyugodnak tűnni, de nem sikerült, teljesen felkavarodtam érzelmileg.
Szörnyű volt őt újra látni. És még ölelget is. Nem volt időm ellökni magamtól, mert elengedett.
- Jeremy, ő Justin egy régi ismerős. - próbáltam koncentrálni valami szépre.
- Justin ő Jeremy. Ő egy új ismerős ... ő ... Noss, Jer a fiúm. - nyögtem ki végül.
- És ne csináld többet amit az előbb. - néztem rá bocsánat kérően.
Tényleg szerettem őt. Talán szeretem is, de én Jeremyt akarom. Nem változtathat ezen sem ő sem más.
- Sajnálom..- rá eresztettem egy szánalmasan rosszul sikerül mosolyt, és próbáltam nem elsüllyedni. Ez szégyen.

Nem értettem ezt a sok ideges embert. A nagy hasú nő meglepett volt, az a fiatal fiú idegesnek tűnt, Selena pedig a jól ismert aggódó fura megérzéses fejet vágta.
- Mire ez a nagy felhajtás? - néztem rájuk ártatlanul, aztán Sel felé fordultam.
- Ha tudnád mennyire megijesztettél, nagy bajban vagy, és ha már itt tartunk... Ki is az a Jeremy? - felvont szemöldökkel közelítettem meg a lányt, a lányt akire olyan régóta várok. Át öleltem, és hagytam hogy vissza költözzön a szívembe a régi tűz érzése. Mosolyognom kellett ezen. Beszívtam az illatát ilyen közelről is, aztán eszembe jutott hogy ezt talán nem most kéne, és elengedtem.

Egyik pillanatban még Selenán próbálok segíteni a másikban meg már egy idegen csávó áll a szobámban. Esküszöm megijedni sem volt időm, rögtön odahátráltam Melhez, aki láthatóan rosszul volt és kezdtem aggódni érte és a gyerekeinkért közben meg Selt is féltettem, de be kellett látnom, hogy itt én vagyok a leggyengébb láncszem.
- Sel muszáj volt egy idegent behívni a szobámba? - Hirtelen hihetetlen düh öntött el annyi ember életét veszélyezteti ezzel a lépésével és ráadásul ez nem is az Ő háza... Attól függetlenül, hogy itt lakik pár napja, ez még Jenna, Elena és az én otthonom... Ezentúl egy idegen faszi itt járkálhat és kárt okozhat bárkiben...

Még mindig a lányt tanulmányoztam, amikor ijedten nézett ki az ablakon. Követtem a tekintetét, és megláttam egy vámpírt az egyik faágon. Nem volt behívva. Megnyugodva kifújtam a levegőt, ami szinte azonnal a tüdőmben akadt. A lány behívta!
- Az istenért, te normális vagy?! - kérdeztem a lánytól ijedten és mérgesen. Ez az ismeretlen vámpírt kárt tehet a ház összes lakójában. Eszembe jutott, hogy éppen terhes vagyok, így a magam 550 évével sem sokat tehetek, mivel alig tudok mozogni. Félő, leszakad a hasam. A falnak támaszkodtam, és mindkét kezem a hasamra siklott, de közben nem vettem le a tekintetem a vámpírról, aki éppen bemászott az ablakon.
- Jeremy. Gyere ide, kérlek. - mondtam, és könyörgő tekintettel néztem Jeremy-re. Egy idegen vámpír jelenlétében inkább szeretném magam mellett tudni, hogy ha kell, közbe tudjak lépni, és megvédjem. A kiscsaj nem igazán érdekel. Még mindig zavar, hogy mennyire hasonlít rám.

Éreztem a szagát, de én már nem akartam látni. Soha de soha többé.
Ijedten néztem ki az ablakon. Bár kirepülhetnék rajta, mint egy madár. Úgyis nyitva volt, de kevesen múlt hogy nehogy újra sokkot kapjak.
- Ju- Justin. - nyögtem kővé dermedve az ablak felé nézve. Kis idő után körbe néztem. Aztán vissza rá. Ő volt az. Tényleg ő volt az. Ijedten néztem Jeremyre aztán a lányra aki vele jött végül újra Justinra. Éreztem hogy valami baj fog történni, és igen azt is hogy vele. Ezt már régóta így csináljuk. Mindig megéreztük ha valamelyikünknek baja volt vagy lesz. Össze vissza kapkodtam a tekintetem mikor végre fókuszálni kezdtem egy ösztönösen kiválasztott pontra.
Egy óra.
04:30
Még mindig nem értem. Kit érdekel mennyi az idő. Lehet hogy elkésik valahonnan, vagy úgy hagyta otthon a sütőt, vagy nap allergiás, vagy ki fogja...?
Mekkora hülye vagyok. Hát persze hogy nap allergiás.
- Az Istenért Justin gyere be! - szóltam ki neki megadóan.
Végül olyan ne félj Jeremy minden rendben lesz tekintettel bámultam a fiúra. Reméltem is hogy így lesz, hogy örökre együtt maradunk. Talán majd ha Jer nagyobb lesz örökbe fogadunk egy pár gyereket. Boldogabb jövőt most el sem tudnék képzelni.

Ahogy beléptem a szobába láttam, hogy Sel kezd felébredni ezért odaültem az ágyamra és ölbe vettem akár egy kisbabát. Bíztatóan néztem Melanie-re, hogy nyugodtan jöjjön közelebb ugyanis eléggé elhagyatottan álldogált az ajtóban...
- Selena jól vagy? - Az arcom leginkább egy riadt kisfiúéra hasonlított és kezdtem annak is érezni magam. Kicsit olyan érzésem támadt furcsa lelkiállapotom közbe mintha valaki figyelne... Ó bárcsak jönne már Elena, vagy legalább az üzenetemre válaszolna... Ő Mindig tud segíteni és én most elég tanácstalan voltam...

Egy ablakhoz közel eső fáról figyeltem ahogy Selena fel ébred. Gyönyörű volt.
Nem sokára hajnalodik. Ennek örülök, ugyanis reggeli megvilágításban egy istennő sem szállhatna szembe a szépségével. Ki lökött az álmaiból. Ez pedig szörnyen zavart, meg persze az a hang a fejemben visszhangzik, ahogy azt üvölti hogy Jeremy. Még is ki az a Jeremy? Mit akar Selenától? És miért fontosabb ő neki, mint én? Talán csak egy barát, vagy ennyire meglepődött. Nem értem az egészet.
Nem is érdekel. A lényeg hogy itt vagyok, végre. És hogy el kell mondanom Sel-nek hogy az anya él. De be kell jutnom. Megpróbáltam az ablakon, de még a kezem se tudtam be tenni. Legalább már tudja hogy itt vagyok.

Még mindig tehetetlenül fogtam a karjaim között Selena törékeny testét vámpír mivoltjához képest is szörnyen sápadt volt és törékeny, én meg nagyon féltem nem kellett volna ennyi mindennel leterhelnem bántott a bűntudat, hogy sokk hatása alá került.
Egyszerre kezdett minden sok lenni... Lefektettem Selenát az ágyra és borogatást raktam a fejére majd lerogytam mellé és a fejét az ölembe hajtottam miközben küldtem egy S.O.S üzenetet Elenának mert már tényleg nem tudtam mit csinálni...

Két kézzel kapaszkodtam a megfoghatatlan sötétségbe. Éreztem hogy a tudatom ébredni készül, hogy nincs már sok hátra, a lelkem kifog törni abból a szűk helyiségből ahova bezártam. Miért pont most? Még ne könyörgök! Maradni akarok még. Igaz hogy sokáig nem tehetem, mert akkor talán ki sem nyitom többet a szemeimet. Muszáj lesz léteznem darabokra tört szívvel is. Nem tehetem ezt valakivel, de kivel? Ki hiányzik ilyen nagyon? Bár tudnám.
Becsuktam a szemem hátha eszembe jut.
Amikor kinyitottam nagyon meglepődtem, Los Angelesben voltam, a szobámban, a saját ágyamon. Az ébresztő órámra keltem. Lustán fetrengtem tovább, mindaddig amíg anyu fel nem kiabált hogy elfogok késni. Fáradt testem reagált a dologra, és a szekrényem elé vánszorgott. Kivettem valami vidámat, és miután felöltöztem elindultam iskolába. A táskám szokás szerint szörnyen húzta a vállamat. Mikor beértem körém gyűltek a barátnőim, és egy helyesnek mondható fiú. Ragyogott a tekintete mikor rám nézett, és az én szívemet is melegség töltötte meg amint ránéztem. Hallottam a csengő reszelős zaját. Arra mentem amerre a többiek. Az órán párszor felszólítottak, és én minden kérdésre tudtam a választ kivéve egyet persze. Miért van olyan érzésem mintha kiszakítottak volna a testemből egy darabot? Nem is tudtam odafigyelni a tanárra úgy ahogy kellett volna. A tanítás végén a helyes fiú hazakísért, mint kiderült Justin-nak hívják. Remek volt vele tölteni az időt. Pár napot át is vészeltem így, de még ilyenkor is csak egy személy járt a fejemben, anélkül hogy tudtam volna ki is ő valójában. Nagyjából egy hét telt el. A fürdő szobában készülődtem éppen. Jus randira hívott. Próbáltam nemet mondani, de a barátnőim akarata erősebb volt. Szomorú tekintettel bámultam a tükörbe, és egy óriásit sikítottam mikor láttam hogy a tükör képem saját magától mozog.
- Minden rendben odafent? - anyukám aggódó hangját hallottam a lépcső alól.
- Persze.. - kicsit hallatszott csak ki a hangomból egy kiadós hiszti közelsége.
- Csak egy pók volt. - mondtam határozottabban.
- mi a fenét művelsz itt? - sokként ért hogy hozzám beszél az én fejem.
- Én csak készülődök. - pár perc hatás szünettel tudtam kinyögni.
- Mit szólna ehhez Jeremy? - üvöltöttem felém vérengző tekintettel.
- Mi? - elhaló hangon szóltam az elhalványuló hozzám.
- Jeremy.... - nyögtem ki végül miután eltűntem, mindennek vége lett ezzel az egy szóval lebegtem a sötétségben. Egyedül. Most már biztos voltam benne. Jeremyvel akartam lenni. Fel akarok ébredni, hogy együtt lehessünk.
Kinyitottam a szemem, és nehezen de szóra nyitottam a szám:
- Justin. - fájt kimondani ezt a nevet, de éreztem hogy itt van. Tudtam hogy a közelben van, és ő tette ezt velem.